Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)

ADATTÁR - BENEDEK GYULA: Külső-Szolnok megye az abszolutizmus idején (1849–1860)

vesztett nemesek - csak a világiak - földtehermentesítési előleget kaphattak. Ezen a címen azonban 1857-ig csak előleg volt felvehető, a teljes körű beváltásra pedig csak 1857 és 1916 között kerülhetett sor. Amennyiben a nemesség személyes sorsát vizsgáljuk, úgy a következő dolgok bizonyosak: a nemesi címet megtarthatták, sőt a király a nemesi címet továbbra is adományozhatta. Az armális és az egytelkes nemesek - mármint gazdák - tovább művelhették addigi földjeiket. Gyakorlatilag ez a sors jutott a majorgazdálkodást folytató nemességnek is, akikre nem vonatkozott a jobbágyfelszabadítás, miután az ún. majorgazdaságukban maguk végezték - béresek segítségével - a termelő munkát.61 Ez utóbbira Külső-Szolnokban a terjedelmes legelők miatt különösen nagy lehetőség volt. Erre több példát láthatunk 1853-ban Gyalun, 1858-ban Bánhalmán, Gyalun, Szakállason, Derzs- Tomajon, Pusztasülyön, 1852-ben Gacsán, Pusztapón, Kétpón, 1858-ban Kócs- pusztán, Kakat-pusztán. Ezeknek a területeknek a jelentős részén ún. rideg állattenyésztés folyt.

A megyés, az országos, valamint a mágnás nemesek társadalmi presztízse ugyancsak alig szenvedett kárt. A földtehermentesítési kötvényeket ők is megkapták és ezeknek a beváltása révén olyan összegekhez juthattak, amelyen földeket vásárolhattak, már a modem piaci gazdálkodás céljából. Ez különösen érvényes volt a mágnás nemesek esetében, akik az országban 600-700 családot képeztek, s a hazai termőterületeknek közel egynegyedével rendelkeztek. Ezeknek a családoknak a leszármazottai az 1850-1860 közötti években megjelentek a helyi és országos kulturális és gazdasági élet vezető posztjain, egyesületekben, biztosítási, valamint hitelintézeti vezetői posztokon, de még a dualista parlamentben is 13-16 % volt a részesedésük. Ezen kívül az uralkodótól engedélyt kaptak hitbizományok alakítására, ami által az ide bemenekített birtokaikat ki tudták vonni a szabad polgári forgalomból. A megyés és az országos nemesség a lakosságnak kb. 5%-át képezte, mintegy 130.000-140.000 családdal, az egész nemességhez viszonyítva a legszegényebb volt. Közülük csak 5-6 család lett mágnás nemes (arisztokrata). Sokan csak paraszti szinten gazdálkodtak, mások áttértek a majorgazdálkodásra, amelynek az előzményei már a reformkorban megjelentek. Akiknek ilyen lehetőségük nem adódott, azok kisiparosként, megyei értelmiségként igyekeztek biztosítani az életlehetőséget.62

61 A major nemesek által személyesen működtetett üzem volt, ahol a munkát nem jobbágyok, hanem napszámosok végezték a jobbágygazdaságoktól elvont földeken. Az ilyen birtokok mentesek voltak a kisajátítás alól. In: Új Magyar Lexikon 4. köt. 525. p.

62 GERGELY András: A 19. századi magyar történelem. 1790-1918. 316-317. p.

273