Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Megyeháza a Zöldfa vendéglő telkén. Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának megépítése 1876–1878 között. I. rész

megyeellenessége.85 A kormányzat a kialakított megyerendszer védelme érdekében beavatkozott az ügybe, s Tisza Kálmán belügyminiszter nemcsak a határozatot nyilvánította törvénytelennek, de még a közgyűlést is megrótta tettéért.86 Ám a régi kiváltságok és a történelmi hagyományok tiszteletben tartása, illetve a kedélyek megnyugtatása végett - mintegy lehetőséget adva arra, hogy a jászok tisztességgel elbúcsúzhassanak a megyeszékhely-álmoktól -, ez egyszeri alkalommal engedélyt adott arra, hogy a törvényhatósági bizottság szeptember végi ülését Jászberényben tartsák meg.87 A szolnoki nyári színház (Scheftsik-féle „Arena”) vázlatos alaprajza Forrás: JNSZML Alispáni iratok 1876-1894. Cs. 9. 4. Szolnok városa, ígéretéhez híven, az új megye számára még 1876 nyarán átadta az építési telket és takarékkönyvek formájában hozzáférhetővé tette a harmincezer forintos felajánlást. Jász-Nagykun-Szolnok megye közönsége az 1876. szeptember 5-én, Szolnokon tartott közgyűlésen Kiss Miklós főispántól értesülhetett arról, hogy a belügyminisztérium leirata értelmében 1876. július 11- én megszületett Szolnok város képviselőtestületének telekátadási okirata, amely szerint „a szolnoki 87. sz. tjkben A+b., rend sz. a. foglalt vendéglő épület s 85 CSEH G. 1993. 20-20. p. 86 SERES P-né. 1975. 46. p. 87 Jász-Nagykun-Szolnok Megye Hivatalos Közleményei. 1876. 2. sz. Jászberény, 1876. szeptember 29. Vö.: SERES P-né. 1975. 46. p. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom