Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)
minden gaz nélkül való, annyira, hogy még a hányának valót is más határról kell hordani... ”171 Apavára szigete legelője és menedéke is volt gulyának, ménesnek, de volt, amikor juhász vert rajta tanyát. 1826-ban D. Varga Gáspárt jelentették fel. Ott akart téli karámot ültetni, amihez 230 kéve nádat vágott le. A nád miatt ütött ki a baj, mert kihirdettetett, tehát tudhatta, hogy ,,a' rétet nem szabad bántani.” A tilalomrontásért a levágott nádat elvették tőle a város számára. A jószágot a 18. századig a tiszta vizű nagyobb ereken, a keleti oldalon, meg a Hortobágyon itatták, de a legelőn is készítettek kútgödröket. Szárazság idején a száraz folyómedrekben ástak ilyeneket, és innen látták el jószágot és magukat vízzel. 1769-ben (feltehetően felsőbb rendelkezés nyomán) a tanács egyenlő akarattal hozta meg a döntést arról, hogy „ezután mindenféle jószág kúton fog itattatni”, és ezért az eddigi három gulya és három ménes helyett négy gulya és négy ménes legyen, azaz tizedenként egy.172 Azt ma már nem tudjuk, ezekből mennyi legelt a „nagyobb réten”, de gulyakutakat többet is ismerünk.173 Az 1855. évi nagy árvíz után ezen a legelőn az Ürmös, a Lapos, a Túri, a Karga, az Érbuga, a Férges tó (ivó- és gulyakút) valamint a Görbeszigeti gulyakutak rendbetételéről határoztak,174 de más esetek leírásából a Karajános, a Magyarkai és a Karcagtelki kútról is tudomásunk van. A kutakat a legelőn jószágot tartó gazdák közössége (pl. „a Magyarkai gazdaság”), később a Közbirtokosság illetve a Legeltetési Társulat tartotta karban, szerelte fel. Ezeknek a víznyerő helyeknek, bár sokáig használták, mára már alig van nyomuk. Egyik adatközlőnk már egyedül csak a nevezetes Túri kút helyét tudta megmutatni. A többit feltehetően betömték. Elképzelhető, hogy tíz év múlva emlékük sem lesz.175 A vizsgált terület legelőként hasznosított része a rét 1864. évi elosztása után és a megváltozott vízrajzi viszonyok között is legelőként működött. 1895-97-ben osztották el véglegesen. 171 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1823. 104. sz., 1813. november 11. 539. sz. 172 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1769. január 23. 173 A gulyakutak állapotára és karbantartására a későbbiekben is nagy súlyt fektettek. 1790-ben egyenesen az Erdőhátra mentek kúthoz szükséges faanyagért. 1000 kávát, 20 ágast és 20 vályút szándékoztak vásárolni „olly móddal, hogy a' Kivel alkut tehetnek, az egész Túrig szállítsa az fenn írtt eszközöket a' Vízen. ” (Tjkv. 1790. február 14. 48. sz.) 174 JNSZML Kg. v.lt. Tjkv. 1858. 384-389, és 908-910. sz. 175 Sz. Nagy András (sz. 1939) nyugd. agrármérnök, karcagi lakos. A határ akkori vizességére jellemző az, az 1815 júliusában tárgyalt eset is, amikor Mészáros Mihály lova a réten a Tősér Ferenc karámjánál egy gödörbe esett és mire észrevették meg is döglött. Mint kiderült a gödröt a pásztorok 'á magok számára azért ásták a karámnál, mert ittak belőle. Amint mondták, kicsiny volta miatt nem is gondoltak szerencsétlenségre. Mégis hibásak, mert a gödröt, „minekutánna hasznát elvették, bé húzni tartoztak volna. ” (TJKV. 1815. július 1. 444. sz.) 100
