Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Fülöp Tamás: A „Karcagi precedens.” Szolnok megye rizstermelő szövetkezeteinek megmozdulása az 1956-os forradalom időszakában / 245. o.

A tagok számára a legnagyobb anyagi és erkölcsi sérelmet tulajdon­képpen az jelentette, - fogalmazta meg vallomásában a megyei forradalmi ta­nács mezőgazdasági biztosa - hogy 1956 október végén a forradalmi megmoz­dulások hatására a beszolgáltatási rendszer eltörlését éppen akkor helyezték kilátásba, amikor a megyében a rizs betakarítása és cséplése folyamatban volt. 115 A betakarítást és cséplést előbb megkezdő, s a beszolgáltatást így a többiekhez képest korábban teljesítő termelőszövetkezetek terményeik után csupán a lényegesen alacsonyabb beszolgáltatási árat kapták meg, míg azok a téeszek, amelyek késlekedtek az aratással és a beszolgáltatás teljesítésével, már a több mint háromszoros szabad felvásárlási árat vehették kézhez terményük ellenértékeként. A termelőszövetkezeti tagság problémájával korábbi munkakö­réből adódóan tökéletesen tisztában lévő karcagi forradalmi tanács elnöke meg­próbálta meggyőzni a megjelenteket arról, hogy a követelés teljesítésének nin­csenek meg a törvényes feltételei. De mivel a tömeg nem volt hajlandó enged­ni, a tettlegességgel fenyegető indulatok csillapítása érdekében, a téeszelnök­tanácselnök megpróbált egyezségre jutni a tagokkal. Danka persze nem kívánt ilyen horderejű kérdésben egymaga döntést hozni, s a problémát meg akarta vitatni a megyei forradalmi munkástanács vezetésével is, ám a telefon össze­köttetés zavarai miatt terve meghiúsult. Dönteni pedig kellett, hiszen a korabeli szakértői vélemény szerint a tömeg feltartóztatása még karhatalom segítségével is bizonytalannak tűnt. A helyi begyűjtési hivatal vezetése szintén törvényte­lennek ítélte a lépést, de a nagy és ellenséges tömegre hivatkozva, nem merte a követelés teljesítését megvétózni: „arra az álláspontra helyezkedtek, hogy bár a kérdés ilyként való elintézésére törvényes lehetőség nincsen, a fenyegető erő­vel ható követelés ilyként való kielégítése elől nem lehet kitérni" - állapította meg a korabeli szakzsargon nyelvén a vizsgálat. 116 A karcagi terményforgalmi vállalat telepvezetőjének tanúkihallgatási jegyzőkönyvben szereplő vallomása szerint „ha a kiadást megtagadtafmj volna, az emberek minden körülmények között feltörték volna a raktárt". 117 Végül Dankának a Szabadság téesz tagjaival sikerült abban megállapodnia, hogy a téesztagok a beadási ár visszafizetésével visszakapják a már beadott rizsük 50% -át. Ezzel a lépéssel elméletileg elhárult az akadálya annak, hogy a tagok az általuk megtermelt rizsnek legalább a felét a magasabb szabadforgalmi áron értékesíthessék. 115 Uo. 116 Uo. 278

Next

/
Oldalképek
Tartalom