Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)
TANULMÁNYOK - Csikós Gábor: „Gazdák! Ne zárkózzanak el Önök a munkás elől!” (A munkásság érdekérvényesítési törekvései Jászárokszálláson az 1910-es években) / 93. o.
A Jászárokszállási Keresztény Szocialista Egyesület elsődleges célja, az Ipartestülethez hasonlóan, szintén gazdasági volt: a munkásság terheit élelmiszerek, kubikos eszközök és szén nagybani bevásárlásával kívánták enyhíteni. Az egyesület Boros vezetése alatt és agilis szervezésének köszönhetően, gyors fejlődésnek indult. 1910-ben, például a földművelésügyi minisztertől kaptak egy százkötetes könyvtárat, s hozzá húsz koronát, mely összeget könyvszekrény beszerzésére kellett fordítani. 78 1911-ben állami pénzen tíz lakás épült a Faragó-féle malom elé, munkáscsaládok részére. Bár az épületek minőségét sok kritika érte, látványos segítségként értékelhetjük. 79 1911 márciusában népgyűlést is tartott a keresztényszocialista egyesület, melyen az előzetes tervek szerint Szalánczky Andor fővárosi lapszerkesztő és Aba János a keresztényszocialisták kassai vezére szónokolt volna. 80 Aba János végül nem tudott eljönni, de Szalánczky mintegy háromnegyed órás beszédet tartott. A népgyűlés elnöke Paál István tanító volt, a több ezres tömegben a munkásokon kívül, szép számmal szerepeltek a gazdák is. 81 A keresztényszocialista egyletnek hivatalosan 1912-ben négyszáz tagja volt, 82 bár dr. Móczár Lajos úgy beszélt a Munkáskörről, mint egy hétszáz tagot magába tömörítő szervezetről. 83 Ebben az évben szentelte fel Gieszwein Sándor az egyesület zászlaját. A következő évben pedig már telket is sikerült szereznie a Munkáskörnek. 84 Mindezek alapján azonban a Keresztényszocialista Munkásegylet alig valamiben különbözik az Ipartestülettől, hiszen mindkét szervezet célja gazdasági jellegű volt. A Munkásegylet azonban azzal, hogy párttá alakult, megadta a lehetőségét a munkásság politikai érdekképviseletének is. A következőkben kerül sor az érdekképviseleti munka részletes kifejtésére. 78 Jászárokszállás és Vidéke, II. évfolyam, 48. szám. 1910. XI. 27. 79 Jászárokszállás és Vidéke, I. évfolyam, 7. szám. 1911. X. 28. 80 Jászárokszállás és Vidéke, III. évfolyam, 12. szám. 1911. III. 19. 81 Jászárokszállás és Vidéke, III. évfolyam, 14. szám. 1911. IV. 2. 82 HERBERT, 1992. 110. p. 83 Jászárokszállás és Vidéke, IV. évfolyam, 51. szám. 1912. XII. 21. 84 HERBERT, 1992. 110. p. 112