Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Cseh Géza: Három nemzedék – Adatok a szolnoki Scheftsik család múltjából / 81. o.

priusznak számító Scheftsik-rokonság miatt is, elutasította. Ádámfi János 1946-ban Békéscsabán hunyt el. Özvegye, Scheftsik Karolin az 1940-es évek végén már Budapesten élt, valószínűleg gyermekeihez, Ádámfi Györgyhöz, vagy Ádámfi Sarolta, férjezett Botos Imrénéhez költözött. Noha 85 éves korában, 1969-ban a fővárosban halt meg, Szolnokon, a családi kriptában helyezték végső nyugalomra. 47 Scheftsik Katalin, születési sorrendben a második leánytestvér, 1887. december 5-én jött világra. 1905. október 31-én Mészáros Béla, 29 éves, mezőtúri származású, református vallású orvossal kötött házasságot, aki egy nappal esküvője előtt nyerte el községi orvosi állását Törökszentmiklóson. Mészáros doktor 1914 és 1916 között harctéri szolgálatot teljesített, és leszerelése után, mint községi orvos, tovább működött Törökszentmiklóson. Korán nyugdíjba vonult és viszonylag fiatalon, 1927. március 6-án elhalálozott. 8 A nagy múltú Mészáros család 1675-ben szerzett nemességet. Őse, Mészáros András a XVIII. században költözött Mezőtúrra és ott számos leszármazottja révén, sok ágra szakadt nemzetséget alapított. 49 Scheftsik Katalin ápolónői oklevelet szerzett és valószínűleg részt vett férje gyógyító munkájában. Az 1930-as években az anya- és csecsemő­gondozásban jelentős szerepet töltött be, elnöke volt a Törökszentmiklósi Nőegyletnek és a helyi Stefánia Szövetségnek is. 50 A házaspár gyermekei, az 1906. november l-jén született Béla és az 1909. december 29-én született Katalin, apjuk református vallását követték, ugyanis édesanyjuk reverzálist adott, vagyis szerződéses nyilatkozatban hozzájárult, hogy leányukat is reformátusnak kereszteljék. 51 A református fél javára tett reverzális, viszonylag ritka esetnek számított, és inkább a fordított irányú megegyezés volt gyakori, amikor katolikus neveltetésben részesítették az eltérő felekezethez tartozó házaspárok gyermekeit. A Mészáros család jelentős földbirtokkal rendelkezett. Az 1930-as évek közepén Scheftsik Katalin fia, ifjabb Mészáros Béla több, mint 1000 kh tulajdonosa, melyből 562 kh a mezőtúr-pusztapói határban feküdt. 52 SZML Szolnok város polgármesterének iratai 10.295/1945. 47 Szolnoki Római Katolikus Temető Igazgatósága 2. sz. kriptasor, 25. szám, 4. sz. sírbolt. 11. sz. bejegyzés. (Továbbiakban: Scheftsik-kripta) 48 SZML Alispáni iratok 4748/1929. 49 SCHEFTSIK Gy. 1935. 206. p. 50 SCHEFTSIK Gy. II. 1935. 91. p. 51 SZML Alispáni iratok 4748/1929. 52 Magyarország földbirtokosai és földbérlői 1937. 166. p. 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom