Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
TANULMÁNYOK - Elek György: Üllő, Üllőlapos és Berek – Tájtörténeti áttekintés / 25. o.
később is lankadatlan szorgalommal folyt, vagyis nőtt a gát, zsugorodott a víz. Az Üllő ekkori - vélhetően általános - állapotát elárulja az elöljárók által megtartott vizsgálat, amelyben Erdéllyi László tanácsbelire vallanak madarasi emberek, hogy ő „Szabadította fel nékik az Üllőben a'Nádat, némellynekpedig feliben is atta ... ", s ezzel, valamint a csíkászatért beszedett pénzzel addig még nem számolt el. 51 Később keletkezett feljegyzésekből tudjuk, hogy a medret elrekesztő „Madaras felől való Gát" hossza 416 öl (789 méter) hosszú volt, a másik mederzáró gátat 1806-ban „Kabai Gá/"-nak nevezik. Ennek hossza, egy 1794-ben keletkezett határjárási okmány szerint 216 öl (409,5 m). 52 Ugyanezen okmányból megtudjuk, hogy az Üllő másik, „Keleti-Üllő"-nek írt medre 460 öl (872,16 m), vagyis a Nagy-Üllő kétszerte szélesebb, mint a nyugatra fekvő KisÜllő. A madarasiak ugyanakkor az itt lévő gátat „Karczagi=Gát"-nak nevezik, s azt is leírják, hogy a keleti partján emelt határ „által ellenébe (van) Délről a' Kadszagi Pintzés nevű Halom ", és hogy „Nap-Kelet felől való oldalánál megyén el közel a' Tisza őrsi, Füredi és Nagy Iványi Ország út Kardszagra. " 53 Az Üllő még 1804 decemberében is érdekli a halászokat. A karcagi elöljáróknál madarasi lakosok jelentkeztek, és „több társaiknak képekben kérik a' Kardszagi Réten, nevezetesen az Üllőben és Disznó Rét környékén a halászatot meg engedtetni", ígérvén fizetségül „a keresetnek (ti. a fogásnak) harmadát.. ." 54 Megkapják a területet, de a későbbiekben már csak a Disznórétet látják érdemesnek bérelni. Vagyis a kiszáradó Üllőben a csíkokat „termő" mocsár is elsarasodott, úgyhogy ott a 19. század elejére mindenféle halászati tevékenység megszűnt. A vízfelület zsugorodásával visszamaradó zsombékos-mocsaras területet hamarosan kezelésbe is vették, mégpedig erdőtelepítés céljára. Több utalás is van arra, hogy a Helytartótanács az 1770-es években nem szűnt meg faültetésre, erdőtelepítésre szorítani az egyébként (ekkor már) szinte teljesen fátlan határú nagykunsági településeket. Az „idevalósiak" kerttelepítési, gyümölcsfa ültetési tapasztalataik nyomán, bizonyára jól sejtették az itteni kötött talajok fanevelő képességét, és a mocsaraktól megkímélt szántókat és kaszálókat sem szívesen „áldozták" fel erdőtelepítésre. Valószínűleg az erdőneveléshez, karbantartáshoz, SZML Karcag v. It. Tan. jkv. 1772-1783. 1776. május 19. „Takáts János a midőn Gátat csinálták az Üllőnél, azt mondotta, hogy az is bolond a ki tölteti, melly helytelen szaváért 25 páltza ütésekre büntettetik." 51 SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1777. december 21. 52 SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1806. október 2. 430. sz. A Kápolnás felé eső gátat 1794-ben „Fűz Fás gát"-nak nevezik. 53 SZML Kunmadaras v. lt. Iratok 119/B. csomó Határlevelek. Kelt „Kardszag Ujj Szállás Városában" 1794. április 26. 54 SZML Karcag v. lt. Tan. jkv. 1804. december 27. 5. sz. 37
