Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
ADATTÁR - Szikszai Mihály: „Ledőlt a bálvány” – A Rákosi-rendszer jelképeinek eltávolítása 1956-ban, Szolnok megyében / 273. o.
Zsigmond egy kötelet erősített rá és az 5. sz. Mélyépítő Vállalat dömperéhez kötve a nézők hangos éljenzése mellett lerántották. A közelben álló I. világháborús emlékműre nemzetiszínű zászlót tűztek ki. A szovjet emlékmű eltávolítását követően, Hegyi Teréz tanuló felolvasta a diákság 12 pontos követelését. Édesapja Hegyi Ferenc pedig Petőfi verseket szavalt az emlékmű helyén. A tömeg ezután két részre oszlott. Egyik részük a cipőgyáriakkal Cibakházára ment. A másik csoport elindult a rendőrség irányába. Fegyelmezetten, a Kossuth-nótát énekelve haladtak végig a község főutcáján. Útközben az MDP épületébe is betörtek és az ott talált vörös zászlókat, és drapériákat elégették. Leverték a községben található vörös csillagokat és Rákosi-címereket. Az OTP-nél lévő címert sárral dörzsölték be. A tömeg megállt a községi párttitkár házánál is, de mivel az nem tartózkodott otthon, tovább vonultak. A községi tanács épületében az ott talált vörös és Rákosi-címerrel ellátott zászlókat kidobálták az ablakon és azokat is elégették A Rákosi-rendszerre emlékeztető jelképek közül nemcsak a szovjet emlékművet távolították el. A Pásztrai-féle háznál széttörték a Magyar Kommunista Párt megalakulásának emlékére állított táblát. A rendőrség épületén elhelyezett címert Kosalkó Sándor ütötte le vasvillával. A középületeken található Rákosi-címereket lemeszelték, vagy leverték. Hegyi Teréz a mikrofonba újra beolvasta a diákok 12 pontos követelését. Időközben visszaérkeztek a gépkocsik Cibakházáról, ekkor többen úgy határoztak, üljenek fel a kocsikra és menjenek Szolnokra támogatni az ottani felkelőket. A megyeszékhelyen, már teljes volt a forradalmi hangulat. A népharag először itt is a gyűlölt rendszer jelképei ellen irányult. így került sor a szovjet emlékművek ledöntésére, amelyben az odaérkezett tiszafoldvári forradalmárok is részt vettek. Ezután a megyei tanács épületéhez vonultak, ahol Pataki Zsigmond felvette a kapcsolatot a szolnoki forradalmi tanács képviselőivel és kérte, hogy ismertessék az ifjúság követelését. Hegyi Teréz ismét felolvasta a 12 pontot. A tiszaföldváriak délután tértek vissza Szolnokról. 62 Tiszafüreden 1956. október 26-án az esti órákban a Sztálin téri szovjet emlékműnél fiatalok csoportja gyülekezett. Az emlékmű tetején lévő ötágú csillagot kövekkel és fél téglákkal dobálták. Ezután valaki kezdeményezte, hogy a járási tanács épületén lévő ötágú csillagot távolítsák el. A tömeg megindult az épület felé. A padlásra Fodor Ervin vezetésével néhányan felmentek és a fából készült, villanyégőkkel kivilágított ötágú csillagot leszerelték, és az udvarra dobták. Ezután a mintegy 50 főnyi tömeg visszatért a szovjet emlékműhöz. SZML Szolnok Megyei Bíróság B. 887/1957. 295