Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
ADATTÁR - Szikszai Mihály: „Ledőlt a bálvány” – A Rákosi-rendszer jelképeinek eltávolítása 1956-ban, Szolnok megyében / 273. o.
Nagykörűben október 29-én Horváth András utasítására néhány ember elment a Petőfi Termelőszövetkezetbe és az irodaháznál elhelyezett vörös csillagot leverte. 48 Nagyrév községben október 26-án, reggel 8 óra körül ifj. Szűcs Sándor és Fehér Lajos javasolta a tanácselnöknek, hogy a vörös csillagokat vetesse le a faluban a középületekről. Az elnök asszony felhívta a cibakházi tanácsot, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy a cipőgyár forradalmárai már voltak a községben és ott eltávolították a középületekről a vörös csillagokat. Ennek hatására a nagyrévi tanácselnök a településen kint lévő ötágú csillagokat leragasztatta papírral. Nemsokára megérkeztek a cipőgyár dolgozói a községbe. A felkelők először is követelték a nemzetiszínű trikolór kitűzését. Ezután bementek a pártházba, kihozták a vörös zászlót és elégették. A tanácselnöktől Rákosi mellszobrát követelték, de mivel az vonakodott odaadni, bementek az irattárba, kihozták a gyűlölt diktátor gipszbe öntött mását, kivitték az utcára és a földhöz vágták. 49 Öcsödön október 26-án került sortüntetésre, kb. 250-300 ember részvételével. 50 Ennek lebonyolításában segédkeztek a Martfűről és Tiszaföldvárról érkezett forradalmárok. Miután végig vonultak a községen, bementek a tanácsházára, a pártszékházba, a földművesszövetkezet központjába, a Szabadság termelőszövetkezet irodaházába és a kultúrházba. Itt összegyűjtötték Rákosi, Sztálin, Lenin arcképeit és szobrait, majd kihordták az utcára és elégették. 51 Rákóczifalván október 26-án jelentek meg a Tisza Cipőgyár forradalmárai. Az MDP székházban lévő vörös zászlókat, falakon kifüggesztett Rákosi, Sztálin és Lenin képeket leszedték, az utcára hordták, és ott elégették. A tanácsháza épületéről leszedték a Rákosi-rendszerre emlékeztető zászlókat és azokat is elégették. A községben több helyen leverték a Rákosi-címerrel ellátott táblákat. 52 ÁBTLV.-150376. SZML MSZMP ir. 61.fond. I. fondcsop. 16. o.e. Az 1956-os ellenforradalommal kapcsolatos visszaemlékezések, egyéb iratok Kunszentmárton járásból. Az időponttal kapcsolatban az ÁBTL V. - 150376. Október 27-i dátumot közöl, ellenben az MSZMP ir. 61. fond. I. fondcsop. 16. o.e. október 26-át ír. Mivel azonban Martfűről és Tiszaföldvárról is jöttek forradalmárok, az utóbbi időpontot fogadjuk el helyesnek. ÁBTLV.-150376. ÁBTLV.-150376. 289