Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
ADATTÁR - Szikszai Mihály: „Ledőlt a bálvány” – A Rákosi-rendszer jelképeinek eltávolítása 1956-ban, Szolnok megyében / 273. o.
A Csorbái Állami Gazdaságban október 29-én délelőtt ülést tartott a forradalmi tanács. A gyűlés végeztével Takács György, Ladányi Pál, Kovács Lajos és Tüskevári Sándor a gazdaság MDP irodájába ment. A gondnokkal kinyittatták a pártiroda ajtaját és bementek az épületbe. Az itt talált szemináriumi füzeteket, brosúrákat és újságokat kihordták az egyik istálló végébe és meggyújtották. Takács György összeszedte a dekorációs anyagokat, vörös drapériákat, zászlókat, Marx, Engels és Sztálin gipszből készült mellszobrait. A zászlókat és a dekorációs anyagokat elégették, a gipszszobrokat Takács az istálló végéhez verte és összetörte. 31 Kőtelken a Főtéren lévő szovjet emlékműről Fehérvári Antal és Berényi András vezetésével szedték le az ötágú csillagot. A pártházról pedig Márkus Imre irányításával került sor az eltávolításra. 32 A Kőtelekhez tartozó Hunyadfalván Hackl Kálmán irányításával az általános iskolások távolították el a temetőben lévő szovjet emlékművet. 33 Kuncsorbán október 25-én, a tanácsházán Orosz István vezetésével megjelent több ember. Követelték a tanácselnöktől, hogy a bejáratnál a falon elhelyezett táblát vetesse le. A tanácselnök azt felelte, hogy szükségtelen, mert ez hivatalt jelző tábla, de a Rákosi-címert leragasztatta papírral. Ezután, ismét visszatért néhány ember, hogy ez így nem lesz jó, mert az eső leáztatja a papírt. Ekkor a tanácselnök zománcfestékkel lemázolta a táblán lévő csillagot. 34 Kungyalun 1956. október 28-án a kultúrházban délután 17-18 óra között kb. 120 ember részvételével nagygyűlésre került sor. A rendezvény végén valakinek eszébe ötlött, hogy menjenek át a tanácsházára és a gyűlölt beadási jegyzékeket, égessék el. A tömeg el is indult az épület felé. Itt először leszedték az ötágú csillagot, majd a vörös zászlót - amellyel Deli László és Süveges János elindult a tűzoltószertárhoz - az ott lévő kályhában elégették. Az emberek betódultak az időközben kinyitott tanácsháza ajtaján és a megtalált begyűjtési iratokat, adókönyveket kihordták az udvarra és meggyújtották. Az égő máglyára kerültek még az 1952. évi tagosítási jegyzőkönyvek, és az 1953. évi földvisszaadási jegyzőkönyvek is. SZML Szolnok Megyei Bíróság B. 540/1957. ÁBTLV.-150376. SZML Szolnok Járási Tanács VB. Titkárság 2916/1957. SZML Szolnok Megyei Bíróság B. 206/1958. 283