Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)
ADATTÁR - Bagi Gábor: Nemesi sérelemlevelek a Jászkun Kerületből (1790-1840) / 203. o.
Az 1790-el kezdődő, korai, kiskunsági mozgalmakhoz két forrás kapcsolódik. Az egyik nemes Szabó Ferenc halasi nemesnek, az adófizetést megtagadó levele 1792 elejéről, másrészt az ottani nemesek zömének, kollektív adómegtagadást tartalmazó beadványa fél évvel későbbről. Az utóbbi keletkezési körülményeit jórészt az előzőekben már ismertettük, ám az előző kapcsán néhány dolgot meg kell jegyeznünk. A kerületi vizsgálat szerint annak írója, nemes Szabó Ferenc, az 1780-as években halasi vagyonát eladta, és lakását Kecskemétre tette át. Innen „alattomban" jött haza, majd mikor tette kitudódott, az ismételt befogadás érdekében „magát adófizetésre ajánlotta", noha nemes volt. A nemesi szabadság megszerzésének igénye tehát ez esetben, a tanács befogadási és honosítási jogával is komolyan ütközött. 29 A harmadik dokumentum az elégedetlen halasi - és félegyházi nemeseknek, az 1825. évi országgyűléshez beadott, újabb (immáron harmadik) beadványának magyar nyelvű másolata. Ez nemcsak a „sérelmek" átfogó ismertetését adja, hanem - noha számos megállapításában talán nem teljesen pontos - a legátfogóbb képet az 1790-el kezdődő jászkunsági mozgalmakról, annak „eredményeiről", és a felmerülő különböző problémákról. A negyedik forrásunk a kunmadarasi Péntek Istvánnak a Jászkun Kerülethez intézett levele, amelyben elítélt és bebörtönzött fia nemesemberhez méltatlan tartását, vasra verését és vesszőzését sérelmezte. Az eset körülményei kapcsán megemlítendő, hogy ifjabb Péntek István „nagy summa pénz" ellopása miatt, egy éven át tartó rabságra és 100 pálcaütésre ítéltetett, mégpedig oly módon, hogy a hét két napján böjtölés mellett vasban tartasson. Mivel a vétkes a rabságban saját ellátását vállalni nem tudta, ezért a törvényhatóság gondoskodott róla, s cserében, ha kellett dolgozott, deszkát fűrészelt. A Kerületek a panasz kapcsán megjegyezték, hogy a család nemessége a Jászkunságban nincs igazolva és „publicáltatva", s amíg ez meg nem történik, addig nemesként itt el nem ismerhetik. Az ötödik és hatodik szám alatt adunk közre két iratot, az 1812-1820-as jászapáti események utóéletéhez kapcsolódóan. Az 1820-as „lázadás" vezetőit, köztük a fő felbujtó Tajthy Istvánt és Dósa Gergelyt, több éves börtönbüntetésre ítélték, ám ennek letöltése után, a nevezett személyek újra kezdték a „zenebonáskodást". Tajthyt végül Jászapátiról is kitiltották, ám oda alattomban gyakorta visszatért, majd az 1825/27-es országgyűléshez, sőt állítólag az uralkodóhoz fordult jogorvoslatért. Apátin az ott maradt, „kivagyiságáról", a nemesi jogaival való sorozatos visszaéléseiről hírhedt, olykor „vérfürdővel fenyegetőző" Dósa Gergely szűcs szította az elöljárók elleni indulatokat, ami miatt a város, illetve a Kerületek részéről, többször is megintették. A jászsági igazgatásnak már jócskán elege volt a lázongókból, aminek következményeként Uo. kgy. ir. 1793. 3. fasc. 2336. szám. 212
