Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Novák László Ferenc: Redempció – A jobbágy megváltakozás két útja / 9. o.

meg a tanács, hogy a földesurak „ illetősége két körösi határából sem telne ki". A per eredménytelenül végződött, azonban az eszmei birtoklást tisztázták. Nagykőrös fele része a Keglevich, egy-egy negyede a Forgách és Sztáray grófi famíliák, valamint a Ramocsaházy és Mokcsay családok tulajdonát képezte, a fennmaradó részen 15 család osztozkodott. Összesen 384 jobbágytelket mutattak ki Nagykőrösön. Mária Terézia 1767-es úrbérrendelete ismét reményt keltett a földesurakban, akik 1773-ban „ex jure" proportionális pert kezdeményeztek, de ez a törekvésük is kudarcba fulladt. Az uralkodónak sem állt érdekében a jó teherviselő kommunitás felbomlasztása: Nagykőrös oppidum „status in confuso" -jelentették ki. Továbbra is a cenzuális viszony kötötte össze a körösi cíviseket földesuraikkal, s szabadalmas állapotot élvezhettek. A jobbágytelkek számának megállapítása - viszonyítási alapon - nem jelentette a jobbágy jogú körösi cívis gazdák tényleges jobbágysorba süllyesztését, a jobbágy telekszervezet kialakítását. A körösi jobbágy, és a kisnemes, armalista gazdák, szabadon birtokolták a különböző nagyságú földjeiket, kötetlenül gazdálkodhattak, a mezeikertes-tanyás határhasználati rendszer nem változott meg. Tekintettel arra, hogy kilátástalanná vált a földesurak számára javaik tényleges birtokbavétele és használata, hajlandónak mutatkoztak arra, hogy eladják földbirtokukat Nagykőrös mezőváros közönségének. Elsőként a gróf Sztáray família kötött örökös eladási szerződést 1813-ban, majd 1818-ban a Forgách grófok is hasonló elhatározásra jutottak. Ekkor került Nagykőrös tulajdonába, a Rákóczi jogon illetékes Aspremont családot illető fél telek is. A legnagyobb földesúr, a Keglevich família 1820-ban kötött adásvételi szerződést Nagykőrössel. Ezzel a mezőváros megszerezte földesurai birtokainak 6/8 részét.

17 A fennmaradó kisebb hányadot néhány évtized alatt vásárolta meg, s ebben - valamint a korábbi birtokszerzés törvényesítése tekintetében - nagy jelentőségű volt a Tripartirum incapacitas törvényének eltörlése, 1844-ben. Tehát Nagykőrös szabadalmas, cenzuális mezőváros volt,

18 s különleges helyzetének megszerzése és megtartása érdekében, rendkívül sokat köszönhetett a helyben élő armalista nemeseknek. A cívisektől gazdasági vonatkozásban kevésbé különböző kisnemes ek alkották a magisztrátus nagyobb részét, a főbírót is közülük választották meg. Gyakorlatilag ezek a nemesek kiváltságuk révén voltak képesek testületileg oltalmazni a jobbágy mezővárosi közösséget, annak szerzeményeit megőrizni - például Pótaraszt puszta esetében - s a birtokvásárlásokat megvalósítani, illetve azokat megőrizni az egyes közbirtokosok által, az incapacitas alapján indított támadással szemben. Ezért is használták a „Nagy-Kőrös Város Nemes tanácsa" címet. Az érdekesség kedvéért szükséges NÓVÁK László, 1994. 278-283. p. NÓVÁK László, 1997. 19