Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Gyökös Eleonóra: Társadalmi reprodukció és mobilitás két mezőtúri középiskola tanulóinak vizsgálata alapján 1920-1930 / 119. o.

A református fiúgimnázium érettségizőinek pályaválasztását tekintve, meg kell jegyeznünk, hogy a statisztikai kimutatások közül az 1920/2l-es és az 1923/24-es tanévre vonatkozóak, nem csak a mezőtúri érettségizők adatait tartalmazzák. A tiszántúli református egyházkerületben ugyanis szokás volt a javító érettségiket és a pótérettségiket, egy időpontban és helyen megtartani. A többletadatokat is tartalmazó kimutatásokat ezért felhasználtuk, az érettségit követő tanulmányi és foglalkozási területek rangsorolásához. Ezzel általánosabb képet kaphatunk a diákok pályaválasztásáról, de a csak Mezőtúrra vonatkozó adatokat is megvizsgáltuk, hiszen szempontunkból ez az igazán érdekes. Az 2. mellékletben található táblázatok alapján tehát megállapítható, hogy a református gimnáziumok tanulói leginkább az orvosi, a jogi, a mezőgazdasági, a bölcsész, valamint a hittudományi, és összességében a műegyetemi stúdiumokat is preferálták. Az érettségi után egyből munkába álló, református fiúgimnáziumbeli tanulók legtöbben a közszolgálati pályára léptek, esetleg katonai vagy kereskedelmi foglalkozást választottak. 30. táblázat: A fiúgimnázium érettségizőinek továbbtanulási céljai A továbbtanulás célja A továbbtanulók A továbbtanulók aránya száma az érettségizők (48 fő) százalékában orvosi kar 16 33,3% jogakadémia 6 12,5% hittudományi egyetemi kar 4 8,3% hittudományi főiskolai kar 2 4,2% bölcsész kar 4 8,3% mérnöki kar 3 6,3% természettudományi kar 2,1% közgazdasági kar 2,1% katonai főiskola 2,1% kereskedelmi főiskola 2,1% állatorvosi kar 2,1%» polgári iskolai tanárképző 2,1% erdészeti főiskola 2,1% továbbtanulók összesen 42 87,5% ipari pálya 2,1% vasutas 2,1% otthon maradt 3 6,3% hiányzik 1 2,1% Összesen 48 100,0% 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom