Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

ADATTÁR - Pozsonyi Zoltán: Karakter a karrier tükrében? Vincze Lajos életpályája (és személyisége) / 307. o.

1. sz. Vincze István fiához, Lajoshoz írt levele Túrkeve, 1778 Kedves Édes Fijam! Noha ez előtt csak kevés napokkal küldöttem postán Levelet melly ben is ami rajtunk meg súllyosodott Istennek látogatását elegendőképpen le nem ír hattam midőn kedves Édes Bólgod emlékezetű jó anyátokat evilág ból reménytelen ki szóllította; tudom tenéked is nagy fájdalmad, de é volt a Szent Isten akarattya. Nyugodj meg tehát rajta a Felséges Isten adja tenéked Vigasztaló Szent Lelkét, hogy békességes tűréssel viselhesd a reád bocsájtott keresztet, imádkozz szüntelen, magadott a kegyes élet ben és jó erkölcsökben szorgalmatos tanulásban gyakoroljad ekképpen várhatod a Sz. Lélek Isten vigasztaló kegyelmét. Ágens Úrnak írtam /: kit most is alázatossan tisztelek:/ hogy ha még újj ruhát nem csináltatott feketét csináltasson ha pedig újj ruhád vagyon csak viseld, másikat ne csináltasson mert ki szorulsz belőle, ha Isten meg tart az őszön fel mennem, köszönettel mindezekért eleget fogok tenni. A kaputoddal ha meg érhetnéd az én fel menetelemig leg jobban esne, magam akkor legalkalmatosabbat csináltatnék, de ha el nyűtt a ruhád azt nem várhatod. Kazay és Kenéz János 39 Ötséd Urakat tisztelem, kívánok jó egésséget, arról is tudósíts vagyon é még pénz Agens Úrnál, abból amit kezéhez adt[am] az Újj Testamentumot is elküldöttük. Most ezen itt való Hellység kocsissátói Bodnár Mihálytól küldök egy pár sajtot két pár Békésy görög Dinnyét, és nagy anyád asszony ki is szívessen köszönt egy zacskóba pogácsát, ha otthon leszsz Agens Úr egy sajtot és egyik pár dinnyét oda adhatod [...] egy fo[rin]t[o]t is küldök gyümölcsre, az mappát és Szászky Geographiaját 40 fel küldöttem gondját viseld, Comissarius Bozóky Uram tiszteletére el meny, és nékem minden dolgaidról voltaképpen írj, fejér ruháidról hogy vannak és lábra való micsodás hosszú kell mérd meg add kezébe Bodnár kocsisnak a méreteket, az inget hasonlóképpen méresd meg a gazdaasszonyoddal, mitsoda uczában és kinek hívják gazdádat, préceptorod vagyon é, s hogy boldogulsz a német nyelvbe, egy szóval minden Kenéz János az egyik legjelentősebb túrkevei redemptus família sarja volt. A család több tagja megfordult a cívis város nagyhírű kollégiumában. A Vinczék és a Kenézek keresztkomaság révén szoros kapcsolatban álltak egymással. két olvashatatlan szó Tomka-Szászky János (1700-1762) történetíró, geográfus. Feltehetően az 1740-ben, Bél Mátyás előszavával megjelent Introductio in Orbis hodierai Geographicam című műről van szó. 319

Next

/
Oldalképek
Tartalom