Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor:Török közigazgatás Magyarországon: A szolnoki szandzsákbégek története II. / 9. o.
fejedelem elől, hogy a szultántól segítséget kérjen. 145 Rákóczi, hogy megtudja a török szándékait, 1634 szeptemberében elküldte követét Budára. A fejedelmi küldönc Szolnokon keresztül ment, kíséretet és lovat kapott Muharremtől. Rákóczi utasítása szerint a követnek a budai fejleményekről tájékoztatást kellett adnia a szolnoki bégnek. 146 A szultán végül Rákóczi mellett foglalt állást, és a trónkövetelő Székelyt bezáratta a Héttoronyba. Az idősebbik Bethlen István 1636-ban, az új budai pasa Naszuh Hüszein támogatásával, megindult Rákóczi György ellen azzal a céllal, hogy megbuktassa az erdélyi fejedelmet. 147 Márciusban Rákóczi még igyekezett diplomáciai úton megoldani az ügyet, melyben Muharrem közvetítő szerepet játszott. 148 A fejedelem erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Hüszein és Bethlen seregei szeptember elején gyűltek össze Budánál. A táborban volt Muharrem is, aki 10-én távozott Szolnokra, hogy megtegye az előkészületeket az érkező csapatoknak. 149 Az egyesült seregek szeptember 21-én érkeztek Erdély története 2. 699-702. p. Az események részleteiről lásd még: EOE 9. 180-200. p.; SZALÁRDI 146-148. p.; DEBRECZEN1 G. 2003. 34-35. p. „Az mely lovat akarók vétetni, hogy azt igyekezze ő kegyelme arról adott jegyzésem szerint megvenni. Hogy pedig útja ki jövet is ő kegyelménél bátorságosb lehessen, és késérőt adasson ő nagysága Szolnokig, onnat is egy falkáig. Azért az vezért illendő becsülettel köszöntvén levelemet adja meg, s szóval is kérje az szerint késérő és útlevél felől. Habib agának is, Muharrem passának, és tefter kihaianak is hasonlóképpen Írattam, hogy legyenek jó törekedők az késérés felől; s mind az háromnak arról is, hogy egy jó lónak felkeresésében, és pénzemért való megszereztetésében legyenek segétséggel; szóval is pedig mindeneket a szerint kell kérni. 1. Mi lehessen fő s kiváltképen való oka az török vitézek Budához való gyülekezetinek?[...] 3.Ha valami olyat kezdene érteni, hogy Erdélyre jőne, azt ugyan obciálni kellene Muharin passának és tefter kihajainak szép engedelmes beszéddel, miért kellessék cselekedni, hiszem az fejedelem ő kegyelme arra okot nem adottf..] 4. Ha Magyarország ellen való gyülekezetet értene, arra Muharrin passának, az tefter kihajának s Habib agának is megmondhatja ezt. [...] Rákóczi György utasítása budai követének. 1634. szeptember 10. in: TMÁO 2. 221-222. p. Bethlen István támadásáról lásd részletesebben Erdély története 2. 701-704. p.; EOE 9. 217-248. p.; SZALÁRDI 166-192. p.; DEBRECZENI G. 2003. 36-42. p. Szalánczi István budai követ levele Rákóczi Györgyhöz. Buda, 1636. március 15. In: BEKÉ Antal: Adalék Rákóczy György és a Porta összeköttetései történetéhez 1. In: Történelmi Tár 1894. Bp., 1894. 95-101.; BAGI 1998. 15. SZILÁGYI Sándor: Levelek Bethlen István támadása történetéhez, in: Történelmi Tár, 1884. 308. p. 43