Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor:Török közigazgatás Magyarországon: A szolnoki szandzsákbégek története II. / 9. o.
környékbeli csavargók és tolvajok elfogásáról. 124 A szolnoki mirliva tisztségviselésével azonos időben, a hatvani szandzsák élén is Muharrem nevű bég volt. Fennmaradt ugyanis egy keltezés nélküli levél, melyet a szolnoki Muharrem küldött a szomszédos névrokonának. 125 Erről a hatvani bégről tudjuk, hogy bizalmi kapcsolatot tartott fenn Bethlen Gáborral, ő közvetített a budai pasa és a fejedelem között. 126 Időközben egy új béget, Mehmedet kapott a szolnoki szandzsák 1620 körül, aki közvetítő feladatot látott el 1621-ben az erdélyi fejedelmi udvar és a Porta között, amikor Bethlen Gábor segítséget kért a töröktől a harmincéves háborúba való belépéshez. 127 A kért segélyt a török vezetés vonakodott megadni. Bethlen, 1622. március 29-én, Tholdalagi Mihály budai követnek küldött utasításaiban meg is említette, hogy csak Mehmed szolnoki és Muharrem hatvani bég volt mellette, 90 és 60 lóval. 128 Bethlen magával vitte Mehmedet és 20 emberből álló kíséretét 1623. március közepén, amikor elindult Kassáról. 129 Mehmed pasa, a budai vezér 1623. március 14-én kelt, Bethlennek írt levelében adott engedélyt ahhoz, hogy a szolnoki bég - aki maga kérte, hogy a kíséret tagja legyen - a fejedelemmel tartson. Valószínűleg Mehmed helyére nem került új bég, ugyanis a budai pasának annyi kikötése volt, hogy a szolnoki mirliva minél hamarabb térjen vissza állomáshelyére. 130 Ismét egy Muharrem nevű szolnoki bég szerepel az 1627. évi szeptember 13-i szőnyi békekötésen, mint Murteza budai pasa egyik teljes hatalmú megbízottja. 131 Okmánytár 6. HEGYI Klára-BOTKA János: Jászberény török levelei. Szolnok, 1988. 163. p. Bethlen Gábor levele egy török vezérnek. Hn., 1622. In: TMÁO 1. 342-347. p., valamint Bethlen Gábor: Levelek. Válogatta SEBESTYÉN Mihály. Bukarest, 1980. 168. p.; Muharrem levele Bethlen Gábornak. Eger, 1623. szeptember 4. In: SZILÁGYI Sándor: Levelek és acták Bethlen Gábor történetéhez 2. In: Történelmi Tár, 1886. 421-422. p.; Bethlen Gábor idézett, 1622 március 29-i követutasításai Tholdalagi Mihálynak. Bethlen Gábor 1621. november 18-i levele a budai pasához, in: TMÁO 1. 1868. 331. p.; TMÁO 1. 1868. 353. p. EOE8. 1882. 21. p. Török-magyarkori állam-okmánytár 1. Pest, 1868. 379. p.; Fennmaradt még Mehmednek egy pecsétes hurutja is, amely 1622. nov.5. - 1623. okt. 25. közé datálható. FEKETE L. 1993. 324. p., 71. irat. A béke szövegén szerepel Muharrem aláírása és pecsétje is. Közli: GÉVAY Antal: Az 1627-dik évi September '13-dikán költ Szőnyi békekötés' cikkelyei, deákul, magyarul és törökül. Bécs, 1837., illetve Török történetírók 3. 378-380. p. 39