Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
ADATTÁR - Győri János: A Jászkiséri Református Ifjúsági Egyesület története és alapszabályai / 361. o.
A létszám ebben az időben is 40-50 fő között mozgott. Az új vezetőség élt a népfőiskolák adta lehetőséggel és községünkből Kecskeméten először a következő 3 fő vett részt 1942-43 telén: Hajdú Gábor, Farkas Ferenc, Szabó Károly. A népfőiskolai oktatás a téli hónapokban - a mezőgazdasági munkák befejezése után - történt; december, január és február hónapokban. A tanfolyam vezetője: Barkó Antal református lelkész volt, míg az előadásokat a helyi református gimnázium tanárai tartották. Havonta azonban az ország népi írói is előadásokat tartottak. A kiséri fiatalok tanfolyamán a következő írók tartottak előadást: Veres Péter, Szabó Pál, Erdélyi János. A 3 hónapos tanfolyam befejezésekor volt egy záróvizsga az elhangzott előadások anyagából, amiről oklevelet kaptak mindannyian. Hajdú Gábor szavai szerint igen hasznosnak tartotta és tartja ma is a népfőiskolák 3 hónapos tanfolyamait, de nagyon sajnálja, hogy ezen oklevél - mint konkrét bizonyíték nincs a birtokában, mert az oroszok bejövetele után elveszett. Az 1947. augusztus 31-én megtartott un. „kékcédulás" választások után, 1948-ban létrejött a proletárdiktatúra. Ennek következménye lett az 1948. június 16-án bekövetkezett iskolák államosítása. Ezek után adta ki a belügyminiszter a mellékelt rendeletet, amely egyben hazánk minden civilszervezetét, egyesületét megszüntette. Ezzel a Református Ifjúsági Egylet tartalmas működése is megszűnt Jászkiséren. A foglakozások úgy zajlottak, ahogy Nemes József és testvére György elmesélték. A bibliai órákat 1944-ig Fazekas László református segédlelkész tartotta, majd elhelyezése után egészen 1948-ig, Ax Károly református segédlelkész tartotta. Az adatközlők által elmondottak fényesen igazolják az ifjúsági közösségek hasznosságát. Sajnos az ifjúság foglalkoztatására csak néhol van jelenleg lehetőség. Ott, ahol van az ifjúságért aggódó személy, aki ezt a fiatalok iránti szeretetből, felelősségből végzi. Fontos szerepük lenne a szervezett ifjúsági mozgalmaknak - amint ezek léteztek a háború előtt az egyházi egyesületekben, avagy a II. világháború után létrejött ifjúsági szervezetekben (KISZ, úttörő mozgalom). 366