Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
TANULMÁNYOK - Csönge Attila: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1944-1946 / 173. o.
szervezőkről ugyanis gyakran kiderült, hogy nem azonos elvek szerint járnak el. „Nem egyszer kaptunk ellentmondó utasításokat" 18 - panaszolja a jászapáti titkár. Általánosan előforduló hiba volt, hogy a szervezők megbízása rövid időre szólt. Olyan községekben, ahol a helybeli tagok között egy sem akadt, akinek szervezeti múltja lett volna, pár napos, sokszor több hetes segítség is kevés lett volna. 19 A túlnyomórészt gazdálkodók és kisiparosok lakta Jászberény titkára így látta a helyzetet: „Nagy hiba, hogy tagjaink zöme csak vasárnap ér rá, és így hét közben pártéletet nem tud élni. Maga a Jászság túlságosan közönyös szellemű, igen nehéz felrázni és megértetni vele a pártmunka fontosságát és szükségességét. Az aktivitásra hajlamos tagok képessége nem áll kellő arányban az elvégzendő munka komolyságával. Több az igyekezet, mint a tehetség és ez is sok nehézséget okoz. " 20 Hasonlóan vélekedett a jászapáti titkár is: „Abszolút fegyelmezetlen embereket a szervezeti fegyelemre és pártfegyelemre szoktatni nem lehet egyik napról a másikra. Nem elég kiadni az utasításokat, mert a pártfegyelmet nem ismerő emberek szépen elfelejtenek mindent. " 2{ A központi szervezők feladata nem csupán az volt, hogy a párt helyi szervezeteiben mutatkozó „baloldali szektaszellemet" képviselő „19-es elvtársakat" jobb belátásra térítsék. Ennél sokkal szerteágazóbb tevékenységet fejtettek ki. Instrukciókkal látták el a helyi kommunistákat a tekintetben, hogy hogyan építsék ki a helyi pártszervezeteket és azok vezetőségét. Az országos központ elgondolásainak megfelelően javaslatokat tettek a párthelyiségek feldíszítésére, barátságosabbá tételére, de még arra is, hogy a „pártszervezetek házán lévő táblák felirata a következő legyen: 'Magyar Kommunista Párt -i szervezete.'" 22 Külön kitértek olyan alapvetőnek tűnő dolgokra is, mint például hogy „A pártnapokat lehetőleg egységessé kell szervezni. Legyen előadás, akár tudományos, vagy a demokráciáról, vagy propagandisztikus, néhány szavalat, hozzászólások. "'' A kulcsszó az egységesítés volt, hogy az eltérő elképzelések Uo.: 35-40. lap. Az MKP Jászapáti Szervezetének adatgyűjteménye, 1945. május 8, Ezért aztán nem sikerült kiiktatni minden egykori „19-est" a pártszervezetek vezetőségéből, akik az elkövetkezendő hónapokban is komoly fejtörést okoztak a központi vezetőségnek. SZML MKP ir., 25. f. 1. fcs. 1. o.e. 1945. 44-46. lap. Az MKP Jászberény Városi Szervezetének jelentése az MKP Országos Szervezési Osztályára, 1945. május 10. Uo.: 35-40. lap. Az MKP Jászapáti Szervezetének adatgyűjteménye, 1945. május 8. Uo.: 22-24. lap. Jegyzőkönyv az MKP Jászberényi Szervezetének helyiségében megtartott járási titkári ülésről, 1945. április 4. Uo. 178