Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

TANULMÁNYOK - Babucs Zoltán: Az utolsó Jászkun-huszárok (1944-1945) / 131. o.

bánásmódot tanúsítottatok a lakossággal Meleg szeretettel és büszkeséggel üdvözöllek tehát benneteket és tudom, hogy mindig számíthatok a ti kipróbált erőtökre, akár békében, akár háborúban, ha a fegyverekre újból szükség lenne. " Az 194l-es haditapasztalatok azt mutatták, hogy szükségszerű a lovasságot más fegyver- és csapatnemekkel megerősíteni, a fogatolt részeket lehetőség szerint gépesíteni, hogy ezáltal tűzereje, mozgékonysága és ütőképessége megnövekedjék. Az 1942. október l-jén életbe lépett hadrendi változásoknak köszönhetően az 1. huszárezredet feloszlatták, s részeit más lovassági alakulatokhoz osztották be, illetve megalakították az I. önálló huszárosztályt. A megmaradt 3 huszárezredből az 1. lovashadosztályt hozták létre, más alakulatokkal is megerősítve (páncélos, felderítő, kerékpáros zászlóaljak, légvédelmi és gépvontatású tüzérosztályok, gépkocsizó utászok). A Magyar Királyi Honvédség „elithadosztály"-át 1944 májusában mozgósították, majd „a sapkarózsától a patkószegig" felszerelve kerültek ki vasúti szállítással a keleti frontra 1944. VI. 6-án. A lovashadosztály német alárendeltségben harcolt a Pripjaty-mocsarak mentén, majd Lengyelországban. A sokszor helytelen - németek által kierőszakolt esztelen és lehetetlen felhasználás, az ellenség technikai és élőerő túlsúlya és a front szélsőséges viszonyai a lovashadosztálynak igen jelentős veszteségeket okoztak. A kivonuláskor 11.057 lóval rendelkező hadosztály lóállományának 50 %-a 1944 július közepéig elpusztult, megsebesült, vagy szétszéledt, 1944. október l-jén a lóveszteség már 7980 lovat jelentett. A Pripjaty-mocsarakban, Lengyelországban és a Varsó alatt tanúsított hősies és önfeláldozó vitézségéért a magyar királyi 1. honvéd lovashadosztály 1944. október 2-tól a magyar királyi 1. honvéd huszárhadosztály nevet viselhette, alakulatai pedig fegyvernemre való tekintet nélkül a huszár megnevezést. Schell Zoltán ezredes, a hadosztály későbbi parancsnoka így vélekedett: „A hadosztály harcolt, mégpedig jól harcolt, de midőn a csapat látta, hogy közeledik az 'utolsó perc', mikor érezni kezdte, hogy csak lovai segítségével menekülhet a teljes bekerítés elől, mi sem volt természetesebb, mint az, hogy szerette volna a közelben tudni lovait. A huszár számára a ló nemcsak 'szállítóeszköz' - miként sokan hiszik - hanem hűséges 'bajtárs' és válságosán alakuló helyzetben nagyfokú 'erkölcsi hátvéd' is. Jól tudja minden huszár, hogy nem történhet baj, ha lovai kéznél vannak és ez a tudat ad neki erőt arra, hogy a legvégsőkig kitartson." A huszárhadosztály 1944 októberétől a Duna-Tisza-közén, Budapest előterében, majd a Dunántúlon harcolt. A hadosztály 1945. március 29-én, mikor átlépte az országhatárt, csupán 2.500 lovat vitt magával, majd Linz környékén került amerikai fogságba 1945. május 5-én. A hadosztály részei 1945. szeptember 14. után tértek haza, s Győrött rakodtak ki, „ ... parancsnokai intézkedései szerint, alosztálykötelékekbe rendezve, mintha nem is hadifogságból, hanem kihelyezési gyakorlatról tért volna haza ..." 165