Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)
TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület gazdasági autonómiája. II. / 93. o.
kereskedelmet, a halászat, a csikaszát, a malomtartás, a vadászat, a sziksóseprés, helyenként a nádlás jövedelmét, a káka- és gyékényszedést, a gúzsvessző vágást. Az eltérő haszonvételek közcélú kisajátítása nem egy időben, s nem azonos mértékben történt. A kocsmák, mészárszékek, boltok közcélú hasznosítása 1745 előtt és után is az önkormányzat kezelésében volt, s az "mint földes úr bírta". 10 A földesúr fogalom a jászkunok redempció utáni szabadparaszti és kollektív nemesi kettős jogállásából fakadt, a kor szóhasználatához igazított kifejezés, amit ők maguk a "mint" szóval különböztettek meg a kor földesúr fogalmától. A kocsmákat, mészárszékeket, boltokat a Német Lovagrend és a Pesti Invalidus Ház földesurasága alatt is a helyi tanácsok kezelték, a folytonosság zökkenésmentes. Másként viszonyult a lakosság a természeti környezethez kapcsolódó haszonvételekhez. A vízi haszonvétel, a vadászat és a sziksóseprés mindenki által gyakorolt tevékenységnek számított, ezekből az irredemptusokat és a különböző földnélküli rétegeket fokozatosan az 1750-es évektől kezdték kiszorítani, de teljesen soha nem sikerült. A tanács a lakosság megélhetése miatt hol az egyik, hol a másik területen, településenként eltérően, időnként engedményeket adott a teljes tiltásból. Az önkormányzati jövedelem legnagyobb részét a kocsmák, és mészárszékek produkálták. Gyárfás István még úgy hitte, hogy 1787-ben csak II. József rendelete engedte meg, hogy a birtokosok mérhessék saját szőlőjük termését." A levéltári kutatás azonban igazolja, hogy a rendelet szokásjogot kodifikált, igaz a gyakorlat településenként vagy kerületenként eltérő volt. A helységek vagy bérbe adták vagy maguk üzemeltették a kocsmáikat és mészárszékeiket. SZML. ,IK. B. Capsa VI. Fasc. 1. No 52/1770. A beneficiumokról Halas jelenti, hogy csapszékeit bérbe adta "azon jussal, mint amellyel a város, mint földesúr bírta". GYÁRFÁS István. 1883. 37. p. 96
