Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)

TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület gazdasági autonómiája. II. / 93. o.

egy öreg icce pálinkára a redemptus 17 krajcárt, az irredemptus 20 krajcárt fizetett. A borra akónként illetéket vetettek. 15 Lacházán azzal a feltétellel adták árendába a kocsmákat, hogy azok a redemptusok, akiknek szőlőjük van továbbra is szabadon mérhetik borukat. Túrkevén 1751-ben a lakosok megkülönböztetés nélkül - kétszer egy­egy nap - iccénként mérhették a pálinkájukat, 1768-ban viszont minden bor, pálinka egyéni árusítását megtiltották. 1773-tól a lakosok először az árendátornak kínálhatják fel eladó boraikat, s ha az nem venné meg, akkor eladhatják másnak, de csak három akósnál nagyobb tételben. 1 Madarason a lakosok a maguk szükségére tarthattak bort, hordónként el is adhatták, de iccézniük tilos volt. 1770-től az árendákba itt is befoglalták, hogy a kocsmabérlök tartoznak a helyi bort illő áron átvenni. 18 Jászberényben szintén árulhatták a maguk termését a lakosok, "akár minemű fában" de iccénként itt sem. 19 Kisújszálláson a redempciótól bérbe adták a kocsmákat. Az árendátorok, akik a helyi elöljárók közül kerültek ki, kötelesek voltak a helyben termett bort felvásárolni. 20 A gyakorlat tehát különböző, csupán abban azonos, hogy a beneficium a közkasszát gyarapítja valamilyen módon. A legfontosabb szempont a jövedelmezőség volt. Amikor 1785-ben Félegyházán az árverésen senki nem adott 4600 Rft-nál többet a város kocsmáiért és mészárszékeiért, úgy döntöttek annyiért nem adják, inkább maguk kezelik.-1 Tehették ezt annak ellenére, hogy 1768-tól általánossá vált a kocsmák és mészárszékek bérbeadása. A licitálások nyilvánosan a kerületi elöljárók jelenlétében zajlottak. A Nagykun Kerületben Karcag kivételével az éves bérleteket gyakorolták, Karcagon és a Kiskun Kerületben három évre szóltak a bérletek, kivéve BAGI Gábor. 1995. 182. p. PML. Kiskunlacháza lt. tan. jkv. 1778. 36. p. SZML. Túrkeve lt. Contractusok 1751-1842. Az 1751-1800 közötti időszakból válogatást közöl SZILÁGYI Miklós, 1995. 68-82. p. SZML. Kunmadaras lt. Litt. A. Fase. 3. No. 171757-1770. SZML. JK. D. Capsa XV. Fase. 17. No. 40/1782. SZABÓ Lajos. 1987. 181. p. BKML. Prot. 5. p. 567. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom