Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Józsáné Nagy Adrienn: Szolnok közművelődésének története az 1920-as évek második felében / 125. o.
A nyolcszáz. férőhelyes nézőtéren ülő "városi intelligenciának" Mariházy Miklós igazgató 24 tagú társulata és 18 tagú zenekara játszott még a háború alatt is, bár ekkor sokszor szinte üres színházban. A várostól kapott pénzbeli támogatás (szubvenció) az 1910-es évek második felének ínséges időszakában kevésnek bizonyult, így Mariházy kénytelen volt családi vagyonából gazdálkodni. Az előadások mind veszteségesebbé váltak a nézők hiánya miatt, így a háború után teljesen elszegényedve hagyta el a társulat Szolnokot. 138 Az előbbiekben már utaltunk rá, hogy a háború, a forradalmak és a román megszállás pusztításából, a '20-as évek második felében kezdett el kilábalni az ország nagy része, s így városunk is. Bár az ideérkezők Szolnokot "poros vidéki város"-ként érzékelték, mégis sok és jelentős átalakuláson ment keresztül, az említett külföldi kölcsönnek köszönhetően. A vidéki színjátszás viszont ezekben az években mind anyagiakban, mind morálisan, mind művészileg (egy-két tehetséges színész kivételével) holtponton volt. Ennek oka több tényezőben keresendő. Az elsődleges és legfontosabb a gazdasági és pénzügyi nehézségekből (infláció, nagy szegénység, értelmiség alacsony fizetése) származott, ugyanis a pénznélküliség magával vonta a művelődni tudó és vágyó, így a színházba járó lakosság számának csökkenését. Ezt igazolja és sérelmezi a Szolnok és Vidéke című lap "Színházművészetünk" című cikke, mely szerint több támogatást érdemelne a szolnoki színjátszás, mert nincs olyan nagy választási lehetőség a mai magyar színészek és játékuk között, mint a NagyMagyarországban volt. A cikk szerint a régi színházlátogatókkal nincs semmi gond, ők az anyagi szűköl ködé sben is kiszorítják a pénzt a színházjegyre. Mivel játszanak még jó darabokat a színházban, ezért kéri a szolnoki "gazdákat", hogy járjanak csak minél nagyobb számban az előadásokra, mert a környező nagyobb városokban sem az értelmiség teszi ki a közönség nagy részét. 139 Ennek ellenére a nézőtér továbbra is üres maradt, minek következtében a színészek sem kaptak fizetést. Ennek orvoslására a direktorok olyan darabokat állítottak színpadra, melyek odavonzották a közönséget, így sok volt az operett és a népszínmű. Máskor pedig fővárosi, nagynevű társulatokat, színészeket hívtak meg vendégszerepelni, magasabb jegyárak mellett. A színigazgatók tehát mint egy vállalkozást, úgy irányították a színházat és a társulatot. Szolnok. Várispánságtól ..., 95. p. Szolnok és Vidéke, 1925. április 30. 154
