Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye géperejű hajózásának történetéhez / 95. o.

jelentett. A csatorna megépítése után ez 654 kilométerrel rövidebb utat jelenthetett. 14 Gesztelyi Nagy László a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója „A Tisza-hajózás" című tanulmányában vetette fel először , hogy Széchenyi 100 éves tiszai gőzhajózásának emlékére 1933-ban célszerű lenne ismét végig hajózni a Tiszát. A folyó felső folyásától, Vásárosnaménytól kellene indulni és helyenként megállva értekezletet tartani a vármegyék vezetőinek bevonásával. A hajóúton jó lenne, ha a MFTR szakemberein kívül részt venne a miniszterelnök, az érdekelt kereskedelmi és földművelésügyi tárcák vezetői. Megnyerhető lenne Horthy Miklós Kormányzó részvétele is. Az út befejeztével Szegeden záró értekezletre kerülhet sor, ahol a tiszai hajózás fejlesztésének kormányprogramját is bejelenthetik. „Minden nemzet legszentebb kötelessége, hogy nagyjainak emlékét tiszteletben tartsa és az idők végtelenségéig megőrizze." Ezekkel a szavakkal kezdte leírását Lampl Hugó műszaki tanácsos az 1933-ban tartott Széchenyi István emlékhajóútról. Nagy László felvetése termékeny talajra talált így Kállay Miklós földművelésügyi miniszter elhatározta, hogy Széchenyi István első tiszai útjának 100 éves évfordulóján ünnepi keretek között megrendezi a Tisza Tokaj-szegedi szakaszának beutazását. Célja hasonló volt, mint Széchenyinek, a tiszai vízi út jobb kihasználása miatt a helyi viszonyokat vázolni a képviselőknek, a hatóságoknak. A tanulmányúton Kállay bemutatta a meghívott vendégeknek a folyón az elmúlt 100 év alatt végzett munkálatokat, kifejtette ezek hasznát és eredményét, felhívta az illetékesek figyelmét a további tennivalókra. A Tiszán végzett munkálatok történetét, gazdasági jelentőségét Sajó Elemér a hajó fedélzetén tartott előadás keretében ismertette. A tanulmányutat, amely a Tiszának Tokajtól Szegedig terjedő 380 km hosszú szakaszára terjedt ki, két nap alatt tették meg, a MFTR „Lukács Béla" nevű gőzösével. 1933. augusztus 29-én fedélzetén 106 utassal indult útjára a gőzös Tokajból. A Tisza menti települések lakosai tömegesen tódultak a partra, lobogókkal, zenével üdvözölve az utasokat. Tiszadobnál a hajó megállt egy percre a Tisza szabályozás emlékművénél és az utasok néma felállással adóztak Széchenyi emlékének. Először Tiszafürednél kötött ki a hajó, ahol Okolicsányi Imre alispán vezetésével Heves vármegye küldöttsége üdvözölte az utasokat. Továbbindult a hajó, majd este 7 órakor A Duna-Tisza csatorna. Szerk.: Lampl Hugó. Bp. 1947. 100 -140. p. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom