Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Néhány kataszteri fogalom agrártörténeti vonatkozása / 83. o.

Az igazság kedvéért el kell azonban mondanunk azt is, hogy a „becs­szócsaláddal", annak egyes tagjaival kapcsolatban mi is tájékozatlanok voltunk. Ugyanis a szisztematikus kutatás során bebizonyosodott, hogy a szakirodalom igenis foglalkozott a „becs-szócsaláddal", annak közeli és távoli „rokonaival". A tagosítással foglalkozó szerzők Simonffy Emiltől 9 Nádasdi Józsefig 10 ismerik ezt a fogalmat. Igaz, hogy e szerzők az egzakt fogalom­magyarázatot nem közölték - nem is volt feladatuk. Ezért is láttuk szükségesnek ezek felelevenítését. III. Érdekes nyomon követni a törvényekben, jogszabályokban magának a „becs" alapszónak a megjelenését, terjeszkedését is. A „becs" szóra az értelmező szótár a következő magyarázatot adja: „Valamely tárgynak, dolognak tulajdonított, többnyire eszmei érték, tisztelet." " A „becs" szó először a "bírói becsű-ár lefizetése mellett" l2 kifejezés részeként jelent meg az 1868. évi VI. t. c. 1. §-ában, később a „becslés" alakban az 1871:LIII. t. c. 43. §-ában, 13 majd a 89. §-ban „bírói becsű" 14 alakban. Az 1894. évi XVI. t. c-ben, amely az örökösödési eljárásokról szól, 50/1909. I.M. 60/1909. LM., 72/1914. LM., 5.200/1924. LM., 1.100/1925. M.E., 100/1927. P.M., 5.000/1928. LM., 68.400/1928. LM. 21.300/1930. LM., 900/1932. M., 29.500/1934. LM. 34.700/1935. LM., 47.391/1936. F.M. A magyarázatot csak azért fogadhatjuk el részlegesnek, mert az ominózus O.F.B. ítélet keletkezésének dátuma 1924. szeptember 20., a becsholdat magyarázó földművelésügyi miniszteri rendelet kiadásának dátuma pedig: 1936. április 15. SIMONFFY Emil: A parasztföld és a tagosítás. - In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914. - Szerk.: Szabó István. - ML kötet. Bp. 1972. I. kötet 207-264. p. NÁDASDI József: Tagosítások és birtokrendezések Magyarországon a XIX. század közepétől 1956-ig. - Nyíregyháza, 1996. 190 p. A magyar nyelv értelmező szótára. - 1. köt. Bp., 1959. 441.p. Magyar Törvénytár. - 1836-1868. évi tc-k. - Bp. 1896. 29. p. Magyar Törvénytár. - 1869-1871. évi tc-k. - Bp. 1896. 483.p. Uo. 492. p. 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom