Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)
ADATTÁR - Cseh Géza: A Nagykunság leírása az 1699. évi Pentz-féle összeírásban / 195. o.
Akóban: Búzanegyed 10 y 2 Arpanegyed 10 Vi Pint vaj 5 l Á Juh- és tehénsajt 5 Vi Nyáron annyi robotot teljesítenek, amennyit tudnak. A törököknek: Szolnokra, Bali csausznak fizetnek 185 forintot A török császárnak 44 „ Szablyapénzt 24 „ Pint vajat 16 Szent Györgyre egy tehenet, Szent Mihályra ugyancsak egy tehenet. Marjalaka (Marialaka) Itt még látható a kőből épült templom egy része. Keleti irányban Püspökladánnyal (Ladany Püspöky) másfélórányira, mindenütt vizes területen határos. Az egyik helységből a másikba csónakkal lehet átjárni. Dél felé Ecseggel (Etsegh) félórányira nádas és vizes részen, nyugatra Turgonnyal félórányira határos. Itt rétek és szántóföldek vannak. Északon Kisújszállással (Kisuj Szállás) félórányira határos. Az erre lévő jó szántóföldek és rétek árvíz idején is használhatók. 1577-ben még 27 egész telkes gazda lakott itt, s hasonlóképpen 6 inquilinus. A török uralom miatt 21 gazda (már korábban) elmenekült. A fenti 27 gazda akkor az egri királyi provizornak adózott, nevezetesen: Pénzadót Szent Györgykor 11 forint 98 dénárt Szent Jakabkor 5 „ 69 „ Szent Mihálykor 11 „ 38 „ A téli robot megváltásáért pénzben 11 „ 38 „ Királyi dikába 27 „ 209