Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)
TANULMÁNYOK - Jan Basta: Az állami levéltári rendszer modelljének bemutatása Lengyelországban 1918 után - A Rzeszow-i Levéltár története / 167. o.
A leírt változások a levéltári hálózat szerkezetében 1948-ig zajlottak le és olyan szervezeti felépítés alakult ki amelyben két központi levéltár található: - Régi Iratok Föle véltára és az Új Iratok Levéltára, valamint 11 helyi levéltár a különböző városokban, melyek közül 2 rendelkezett fióklevéltárral. A Radowi Levéltáron kívül minden levéltár megyei városban helyezkedett el és a nevükben is használták a megyei megnevezést. A vezetés úgy alakította a levéltári hálózatot, hogy az egyezzen az ország közigazgatási beosztásával. Ily módon a megszállás és a két háború között kialakított rendszer lassan idejétmúlttá vált. Az oktatási miniszter 1950. évi rendelete alapján 54 járási állami fiókle véltárat alakítottak, 36 1951-ben a Minisztertanács elnöke által kiadott rendelkezés alapján felhatalmazták az Állami Levéltárak Főigazgatóságát arra, hogy a tanácsoktól vegyen át 18 városi levéltárat. 37 Egy részük 1952 elején megkapta az állami levéltár státust (megyei városokban). 38 Az állami levéltárak hálózatában 2 szint volt: - központi levéltárak és megyei levéltárak. E szerint a levéltárak az igazgatási, kulturális és tudományos központokba települtek. Ez a modell előnyösebb volt a hatalmat átvett kommunisták számára, mivel a levéltári anyag felülvizsgálatára a megyei politikai központokon keresztül jobb lehetőséget nyújtott. Ilyen módon a levéltárak egyre gyakrabban kerültek kapcsolatba az új politikai rendszerrel. 1949-ben változás történt az állami levéltárak főigazgatói állásában Suchodolski helyébe Gerber Rafal került. 39 Fontos esemény volt a levéltárak életében az 1951. március 29-én kiadott minisztertanácsi rendelet az állami levéltárakról, amely felváltotta az 1919. évi törvényeket. ** Bizonyára nem volt népszerű a rendelet a levéltárosok körében, mert kizárólag a szervezeti kérdésekre koncentrált, és a korábbi rendelettervezet összetettebben foglalkozott a levéltári ügyekkel. 41 A levéltárakat teljesen állami ellenőrzés alá helyezte. Dz. Urz. Miniszterstwa. Oswiaty. 1950, Nr 19. poz. 243. Mon. Pol. 1951, Nr A-55, poz. 723. Mon. Pol., Nr A-55, poz. 723. Mon. Pol 1952. Nr A-23, poz. 301. T. Manteuffel, op. cit., s. 22. Dz. U. 1951. Nr 19, poz. 149. A törvénytervezetet a levéltári ügy összességéről előkészítette a negyvenes évek végén Rafal Gerber . Sajnos a törvénytervezet nem került bevezetésre. Por. B. Woszczynski, Od dekretu do ustawy. Z problematyki polskiego ustawodawstwa archiwalnego,[w:] História i wspólczesnosc, Warszawa 1987. s. 331. Bővebben: Z. Kolankowski, Praca w Wydziale Archiwów Panstwowych (1941-1951), "Acta Universitatis Nicolai Copernici". História. XIX Archiwistyka i nauki pomocnicze historii, Torun 1984, s. 221. 179