Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Néhány kataszteri fogalom agrártörténeti vonatkozása / 83. o.

érdekelt feleknek jegyzőkönyvbe vett felszólalásának felülvizsgálására az eljáró bíró a helyettes elnökből és az illető földrészlet becslésében részt nem vett két becslő bizottsági tagból álló felülvizsgáló bizottságot alakított. Ha a felülvizsgáló bizottság elnöke vagy tagjai bármi okból nem működhettek, az eljáró bíró a következők szerint volt köteles eljárni: Ha az elnök vagy helyettese bármi okból nem működhet, új elnök vagy helyettes kirendelése végett, az eljáró bíró a földművelésügyi miniszterhez tett felterjesztést, ha pedig a tagok bármelyikének működése akadályba ütközött, az eljáró bíró új tagot választatott. A felülvizsgáló bizottság a felszólalásokat a helyszínen haladék nélkül megvizsgálta, és azokról döntött. A felülvizsgáló bizottság határozatához elnökének és tagjainak, vagy legalábbis elnökének és egyik tagjának egybehangzó véleménye volt szükséges. Ilyen egybehangzó vélemény hiányában az eljáró bíró döntött. A felülvizsgálati eljárásról hozott döntést szintén közszemlére kellett kitenni. A felülvizsgálat eredményéhez képest szükséges módosításokat az eljáró bíró jegyzőkönyvbe vette, és ^ezeknek a módosításoknak a becslési vázlaton és a becslési jegyzéken történő keresztülvezetésére utasította a birtokrendező mérnököt. A módosítások keresztülvezetése után a bíró a becslési vázlatot és a becslési jegyzéket hitelesítési záradékkal látta el és aláírta. 77 „fordulós" tagosítás: Az úrbérrendezés során kialakult forma, amelynek elnevezése Balásházy Jánostól n származik. A „fordulós" tagosítás azt jelentette, hogy a birtokos szántóföldjét annyi tagban kapta ki, ahány nyomásra oszlott a faluhatár. Ehhez járultak még a kiegészítő - rét-, legelő-, kenderföldek stb. ­tagok. 79 határbejárás : A tagosítási eljárás során kétféle határbejárást különböztetünk meg: a./ 34.700/1935. I. M. sz. rendelet 106., 111-113. §., b./ 47.391/1936. F. M. sz. rendelet II-III. fejezete. BALÁSHÁZY János: (Sátoraljaújhely, 1797. március 8., Földes, 1857. november 19.) Az említett művének címe „A tagosztályban való zavarok tisztábahozataláról." (Pest, 1857. 243 p.). SIMONFFY 1972. 227. p. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom