Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 17. (Szolnok, 2002)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Néhány kataszteri fogalom agrártörténeti vonatkozása / 83. o.

A földadó alá nem eső területekre nézve szintén a föld minőségét kellett értékmérőként tekinteni, tehát ezeket is minőségi osztályokba kellett sorolni. 5I becslési utasítás: A földművelésügyi miniszter az igazságügyminiszter tagosítással kapcsolatos rendeleteinek gyakorlati lebonyolítását becslési utasításokban szabályozta. Pl. a 34.700/1935. I. M. sz. rendelet 52 114. §-a hatalmazta fel erre a földművelésügyi minisztert, aki a 47.391/1936. F. M. számú rendeletében 53 adta ki „Becslési utasítását". becslési vázlat: A becslési vázlat az a térkép, amelyet a birtokrendező mérnök a következő módon készített el: Az alaptérképről a becslés céljára kemény papíroslemezre ragasztott másolópapírosra a művelési ágak megfelelő színezésével másolatot készített, amelyen az egyes részletekbe a tényleges birtokos neveit, és a telekkönyvi helyrajzi számokat beírta, a dűlők határait és azok elnevezéseit is feltüntette. A becslési vázlat a becslési jegyzékkel együtt a tagosítási eljárás alapdokumentumai közé tartozott. w becslő bizottság (szakértő bizottság): A becslő bizottság egy elnökből, egy helyettes elnökből, két rendes és két póttagból állt. A becslő bizottság elnöke és annak helyettese a földművelésügyi miniszter által az egész eljárás tartamára e célra kirendelt központi szakértő vagy gazdasági felügyelő volt, tagjai pedig a birtokosok érdekcsoportjai által választott birtokosok. A tagosításban résztvevők két csoportot alkottak: az egyik csoport tagjai a tagosítandó területet birtokolták, a másik csoport pedig a kisebb birtokosokból állt. Mindkét csoport egy rendes és egy póttagot választott. A becslő bizottság az eljáró bíró előtt esküt tett. a./ 34.700/1935. I. M. sz. rendelet 96., 102., 111-113., 115., 127. és 177. §-ai., b./ 47.391/1936. F. M. számú rendelet I/2./b. pontja. Az m. kir. igazságügyminiszter 1935. évi 34.700. I. M. számú rendelete a tagosítási és egyéb birtokrendezési ügyekben követendő eljárásról. In: M. R. T. 1935. évi II. kötete (69. évf.) Bp. 1935. 1121-1251. p. BUDAPESTI KÖZLÖNY. Hivatalos lap. 1936. évf. 92. szám (1936. április 22.) 1-6. p. 34.700/1925. I. M. sz. rendelet 96., 101-102., 111., 1123., 127-128. és 177. §-ai. 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom