Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)
TANULMÁNYOK - Elek György: Adalékok Karcag város népesedésének és egészségügyének történetéhez II. 1800-1849. / 39. o.
zőgazdasági munkából éltek. Az anyakönyvi bejegyzések szerint, ha tömegében (lélekszámában) nem is, de a közösség összlétszámához viszonyított arányban, közöttük jóval több az iparos, a mesterember és a szolga, cseléd, mezőgazdasági munkás vagy pásztor. Ezt mutatja az is, hogy a házasságkötéseik - bár a paraszti munka rendjéhez igazodnak -, mégis jobban megoszlanak az év során. Az említett réteg, főként az iparosok külső kapcsolatainak tudhatjuk be az exogám házasságok jórészét, illetve a külföldi házasságkötéseket. (A városban megforduló katonasághoz kötődő házasságkötéseket nem vettük fel a kimutatásba.) Születések A születések száma, mint az az ötvenéves összesítésből látható, az első három évtizedben (1800-1829 között) folyamatos növekedést mutat. 1819 végére 5,13%-kal nőtt a születések száma, s 1829. év végén az előző évtizedhez (1810-19) képest további 11,68%-os emelkedés figyelhető meg. Ezután csökkenés látható, az 1830-39 között születettek száma az előző évtizedhez képest csak 96,63%, 1840-49 között a születések tovább fogynak, s ez a szám (4366) az évtized közepéhez képest 95,93%. A katolikus keresztelések száma rendkívül intenzív születési arányt mutat: 181019-ben 117,18%, 1820-29-ben az előző évtizedhez képest 151%-kal több az újszülött. Az 1830-39-es évtizedekben mindössze 3%-os az emelkedés, amit 24,46%-kal követ az 1840-es évtized. Az 1830-tól beköszöntő demográfiai krízis tehát mindkét felekezet lélekszámában érezhető, de amíg a katolikusok esetében a születések számának (és a természetes szaporodás mértékének) megtorpanásával találkozunk, addig a református közösség sokkal nehezebben heverte ki a súlyos megrázkódtatásokat, ami a születések számának csökkenésében és a természetes szaporodás mélypontjában figyelhető meg. A halálozások adataiból megállapítható a református és katolikus karcagiak lélekszámának alakulása a vizsgált időszakban. 46