Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

ADATTÁR - Papp Izabella: Jászkunsági görög kereskedők végrendeletei a XVIII-XX. századból / 299. o.

"Felséges királyomnak testálok..." több végrendelet kezdődik ezekkel a szavakkal, különösen a XVIII. század második felében, amikor gyakori az uralkodó számára történő hagyományozás. Mária Terézia 1774-es hűségeskü rendelete az anyaországgal való kapcsolat megszüntetésére, egyben a végleges letelepedésre kötelezte a görögöket. Ezáltal a Habsburg Birodalom alattvalóivá valtak, ami részben hátrányosan érintette őket, hiszen megszűntek a korábbi jelentős vámkedvezmények. Ugyanakkor a megtelepüléssel lehetőséget kaptak a polgárjog megszerzésére, a kereskedés folytatására, s ezen a téren a Jászkunságban egészen a zsidók megjelenéséig nem volt számukra szinte semmiféle konkurencia. Számos végrendeletben megjelenik az uralkodó iránti tisztelet kifejezése, olykor meghatóan kicsiny összegek formájában, elsősorban gesztus értékűen. Jankovics János jászberényi kereskedő például 50 forintot, Demeter Kristóf pedig 100 forintot hagy az uralkodó számára. Juhász Mihály jászapáti kereskedő 1784-ben így rendelkezik: "Fölséges Urunk s Asszonyunk részére, mivel Eő Fölsége birodalmában vettem, s szerezhettem ezen í 7 javatskámot, hagyok 200 Rh forintokat." A görögök a hűségeskü letételével a katonai terhek vállalására is kötelezték magukat. Ennek különösen nagy jelentősége volt a Jászkunságban, ahol a helyiek jelentős kiváltságaikért elsősorban katonai szolgálattal 1 ft tartoztak. A kiváltságos közösségbe kerülve ezekből a terhekből a görögök is részt vállaltak. Fizették a hadiadót, részt vettek a katonaállításban, s többször tettek pénzbeli felajánlást is háborúk idején. A jászladányi Deme János 1792­ben pénzbeli segélyt ajánlott fel az uralkodónak a franciák elleni háborúra. 1 Bosnyák Antal berényi kereskedő egyik kérelmében arra hivatkozik, hogy a 20 török háború idején Belgrád ostrománál két gyalogos katonát állított ki. Morzál István 1794-ben készült végrendeletében így rendelkezik: "Ily költséges Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Továbbiakban: SZML) Jászberény város iratai. Capsa 25. Fasc. 2. No. 153. SZML Jászkun Kerület Közig. ir. D Capsa IX. Fasc. 4. No. 5. Erről bővebben: BAGI Gábor: Katonáskodás, katonai szolgálat a magyarországi jászoknál a XIII-XIX. században. In. TISICUM VIII. (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve) Szolnok, 1993. 247-268. p. SZML Jászkun Kerület Közgyűlési jkv. 1794. 433. SZML Jászkun Kerület Közig. ir. 1796. Fasc. 7. No. 826. 306

Next

/
Oldalképek
Tartalom