Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)
ADATTÁR - Papp Izabella: Jászkunsági görög kereskedők végrendeletei a XVIII-XX. századból / 299. o.
vonatkozásban a végrendeletek tartalmaznak. Az eddigi kutatások során a különböző típusú levéltári anyagból, a végrendeletek gyűjteményéből, hagyatéki és peres iratok közül 18 egykori Jászkunságban letelepedett görög származású lakos végrendelete került elő, a legkorábbi 1782-ben, a legkésőbbi pedig 1936-ban keletkezett. A mintegy 150 évet átfogó forrásegyüttesből változatos képet kaphatunk a hagyatékozók személyéről. Voltak közöttük jómódúak és szegények, kereskedők és földtulajdonosok, hitelezők és olyanok is, akik csupán hátramaradó adósságaikról tudtak rendelkezni. Legtöbben idős koruk vagy betegségük miatt látták szükségét annak, hogy javaikról "igazságos és jó rendet tegyenek", de volt olyan is, aki a szabadságharcba indulva fogalmazta meg végakaratát, számolva azzal, hogy talán a harctéren kell meghalnia. A görögök által készített végrendeletek sok hasonlóságot mutatnak a korabeli hazai végrendeletekkel, ugyanakkor tükröződik belőlük készítőjük sajátos helyzete is. A források segítségével bizonyos mértékig nyomon követhetővé válik egy idegen hazában megtelepedett kicsiny népcsoport útja a vándorkereskedéstől az új hazába történő letelepedésen át a teljes elmagyarosodásig. Egy-egy végrendelet szövegéből ugyanis legtöbbször jól kiolvasható, hogy készítője éppen hol tart ezen az úton. A görög végrendeletek ugyanakkor érdekes összehasonlításul kínálkoznak a korabeli hazai végrendeletekkel, s a fennmaradt hagyatéki leltárakkal kiegészítve, tárgyi kultúrájukról, bolti árukészleteikről is teljesebb képet kaphatunk. 5 A forrásközlés előtt néhány olyan szempontra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely úgy véljük fontos jellemzője ezeknek a dokumentumoknak. Az utóbbi években egyre több hasonló tárgyú forráskiadvány kiadására kerül sor, pl.: KUJBUSNÉ MECSEI Éva: Nyíregyházi testamentumok. Nyíregyháza, 1995., NÉMETH Gábor: Nagyszombati testamentumok a XVI-XVII. századból. Bp. 1995., HORVÁTH József: Győri végrendeletek a 17. századból. III. 1655-1699. Győr, 1997. Vagyonos és nemességet szerző pesti görögök végrendeleteiből közöl részleteket a XIX. század első feléből BÁCSKAI Vera: A vállalkozók előfutárai c. könyvében. Bp. 1989. 127-140., Pesti görögök végrendeleteiről: FÜVES Ödön: Görögök Pesten 1686-1931. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1972. 347-348. p. Ez évben jelenik meg hasonló időszakból készült forráskiadvány a jászberényi végrendeletekből: CZÉGÉNY Istvánné: Jászberényi végrendeletek a XVIII-XIX. századból. Szolnok, 2001. 300