Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: A mezőgazdaság helyi érdekvédelme a két világháború között / 167. o.

4.1 A mezőgazdasági bizottságok viszonya a közigazgatási hatóságokhoz, közhivatalokhoz és a gazdatársadalmi szervezetekhez A mezőgazdasági bizottságok a törvény és a rendeletek 5 által kijelölt feladatkörükben - és a már hivatkozott jogszabályok által vont korlátok között - függetlenül és önállóan jártak el Különösen függetlenül és önállóan hozták kifejezésre véleményüket, és tették meg a mezőgazdaság és a mezőgazdasági lakosság érdekeit előmozdító javaslataikat. Mindegyik mezőgazdasági bizottság azzal a közigazgatási hatósággal szemben, amelynek területén működött, véleményező testület volt. E minőségében: 17 Saját elhatározásából kifejezhette véleményét és előterjeszthette javaslatait mindazokban a mezőgazdasági ügyekben, amelyek tárgyalása feladatkörébe tartozott, és kérhette, hogy a mezőgazdaságot érintő rendelkezések tervezetét a bizottsággal előzetesen közöljék. 2.1 A hatóság vagy az eljárni illetékes közhivatal felhívására köteles volt véleményt adni mindazokban a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyekben, amelyeket e célból hozzá utaltak. Mindegyik mezőgazdasági bizottságnak közvetlenül ahhoz a hatósághoz vagy közhivatalhoz kellett fordulnia előterjesztéseivel, javaslataival, amelynek területén a mezőgazdasági bizottságot választották, és amelyiknek hatósági intézkedései vagy hivatali eljárási joga volt azon a területen. A községi mezőgazdasági bizottság a községi elöljárósághoz, a városi mezőgazdasági bizottság a városi tanácshoz és mindegyik bizottság ahhoz a közhivatalhoz intézte közvetlenül előterjesztéseit és javaslatait, amelyiknek működési köre a mezőgazdasági bizottság működési körének megfelelt. Előfordulhatott olyan eset, hogy ezeknek a közigazgatási hatóságoknak vagy közhivataloknak a bizottság előterjesztéseire, javaslataira adott válasza a bizottság véleménye szerint a mezőgazdaság érdekének nem volt megfelelő; vagy olyan ügyben óhajtott előterjesztést vagy javaslatot tenni valamelyik mezőgazdasági bizottság, amelyben a megteendő intézkedés vagy eljárás túlhaladta annak a hatóságnak vagy közhivatalnak a hatáskörét, amelyhez közvetlenül fordulhatott. Ezekben az esetekben a magasabb hatósághoz vagy közhivatalhoz a bizottság felett álló mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet útján tette meg előterjesztéseit és javaslatait. Az ilyen irányban megkeresett mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet az előterjesztés vagy javaslat képviseletét vállalhatta vagy megtagadhatta, aszerint, amint azt indokoltnak vagy indokolatlannak tartotta. 5 A mezőgazdaság törvényes érdekképviseletére vonatkozó törvények, rendeletek és szabályzatok. Bp. 1939. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom