Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)

ADATTÁR - Papp Izabella: Egy város a jászkunsági görögök származási helyén - Kozani / 295. o.

ahol bécsi és török vegyes árukkal kereskedik. Mivel felesége is itt él, hajlandó hűségesküt tenni. ZSIGMOND PAULUS 46 éves, görögkeleti vallású, nős, felesége Törökországban él egy öt éves gyermekével együtt. Magas, kövér termetű, pirosas arcú, szeme, szemöldöke fekete, haja gesztenye színű. Kozaniból származik, ahol 15 éves koráig élt. 1738-ban Vidinnél jött át Magyarországra. Utoljára 1765-ben járt a feleségénél, ekkor mutatta be Zimonynál az útiokmányait. Jászberényben él, ahol Thodor Ladislaus kereskedésében annak társaként dolgozik. Úgy nyilatkozott, hogy miután lányát és feleségét is magával hozta, hajlandó hűségesküt tenni. THODOR LADISLAUS 41 éves, görögkeleti vallású, özvegy, egyik gyermeke vele él, másik Törökországban. Közepes termetű, sovány, arca himlőhelyes, szeme és haja fekete, kis bajusza van. Kozaniból származik, ahol 14 éves koráig nevelkedett. 1742-ben belgrádi útlevéllel jött Magyarországra, de jelenleg semmiféle okmánya nincs. Utoljára 1755-ben járt a hazájában, ekkor kapott megfelelő okmányokat Zimonynál. Jelenleg Jászberényben tartózkodik, ahol bécsi és török kisárukkal kereskedik. Úgy nyilatkozik, hogy hajlandó hűségesküt tenni. SIGMOND THOMAS 38 éves, görögkeleti vallású, nőtlen, kis termetű, arca himlőhelyes. Haja, szemöldöke és bajusza fekete. Kozaniból származik, ahol 12 éves koráig nevelkedett. 1744-ben zimonyi útlevéllel jött Magyarországra, de nincs semmilyen okmánya. Jelenleg Jászfényszarun él, ahol bécsi és török vegyes árukkal kereskedik. Vállalja a hűségeskü letételét. NESTOR MICHAEL 38 éves, görögkeleti vallású, nőtlen, közepes termetű, szeme és bajusza fekete, arca hosszúkás, sápadt. Kozaniból származik, ahol 13 éves koráig élt. 1744-ben zimonyi útlevéllel jött Magyarországra, de jelenleg nincs semmilyen okmánya. Eljövetele óta nem járt a hazájában. Jászberényben él, ahol Andreas Kristóf társaként annak kereskedésében dolgozik. Még nem döntött arról, hogy visszatér-e hazájába, vagy esküt tesz. JUHÁSZ DEMETRIUS 48 éves, felesége Törökországban él. Kis termetű, kövér, telt arcú, himlőhelyes, szeme, szemöldöke, haja és a bajusza fekete. Származási helye Kozani. 1745-ben jött először Magyarországra, legutóbb 7 évvel ezelőtt járt a hazájában ismét, akkor pancsovai 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom