Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Papp Izabella: Kiss Pál honvédtábornok (1809-1867) / 59. o.

ítélethozatalra. 116 A különböző rendfokozatú ülnökök párosával - rendfokozat szerint alulról fölfelé haladva - mondták jegyzőkönyvbe ítéletüket, amely (mint az aradiak esetében is) megegyezett a hadbíró által javasolt büntetéssel. Kiss Pál perében a legalacsonyabb rendfokozatot a közkatonák képviselték, a legmagasabbat pedig a haditörvényszék elnöke Dervent őrnagy. 117 A tárgyalás során Kiss Pálnak a cs. kir. seregben elért legmagasabb rendfokozatát, a századosi rangot vették figyelembe, ugyanakkor az ítéletnél súlyosbító körülményként szerepelt a „lázadó" kormány által adományozott tábornoki rang. 118 Még ugyanezen a napon - talán már előre - elkészült az ítélet is, amely lényegében összefoglalta az elhangzottakat, s azt megerősítve kötél általi halálbüntetésre ítélte Kiss Pált (3. sz. melléklet). 119 Az osztrák büntetőbíráskodás sajátosságának megfelelően ugyanaz a hadbíró, aki a kihallgatást vezette, a vádat emelte, és javaslatot tett az ítéletre, maga látta el a védelem feladatát is. A per anyagában december 15-i dátummal a hadbíró és a haditörvényszék elnökének aláírásával a kegyelmi kérvény is megtalálható (4. sz. melléklet). 120 Az előterjesztők a kérelem legfőbb indokaként azt emelték ki, hogy Kiss Pál lényegében teljesítette a Haynau augusztus 19-ei levelében foglaltakat, azaz feltétel nélkül átadta az erődöt. Úgy vélték, nem lenne méltányos, ha ő mint várparancsnok súlyosabb elbírálás alá esne ugyanazért a bűncselekményért mint a már szabadon bocsátott társai. Indoklásukban az is szerepel, hogy abban az esetben, ha Kiss Pál továbbra is ragaszkodott volna az erőd védelméhez, elérhette volna ugyanazokat a feltételeket mint Klapka Komáromban. Ennek figyelembevételével az ítéletben szereplő halálbüntetést 10 évi várfogságra javasolták enyhíteni. 121 110 Uo. III. Kriegsrechtprotokoll 117 Uo. 118 KATONÁT. 1983. 354.; HL III. A-C. Just. Sect. 1849. 11/17. (2., 3. melléklet) 119 HL III. A-C. Just. Sect. 1849. 11/17. IV. Urtheil (3. melléklet) 120 HL III. A-C. Just. Sect. 1849. 11/17. Kegyelmi felterjesztés. 1849. december 15. 121 Uo. 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom