Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Mezőgazdaság, politika, népnevelés, népművelés a "fordulat" utáni első években / 275. o.

magunk elé, a dolgozók nevelését, műveltségi színvonaluk emelését is szolgálja. " 17 A megnövekedett szükségletnek megfelelően megnövekedett azoknak a száma, akiknek részt kellett venniük az agitációban és propagandában. A szocialista szektorban dolgozóknak is természetszerű kötelessége lett az effajta népnevelői munka (ipari üzemek, gépállomások, állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek dolgozói). De lehetőség szerint bevonták ebbe a tevékenységbe a mezőgazdasági munkában, a begyűjtésben ­beszolgáltatásban jól teljesítő egyéni dolgozó parasztokat is. Rendszeressé váltak a politikai és egyéb jellegű nagy - és kisgyűlések, tüntető felvonulások, termelési és más jellegű versenyek, csoportos egyéni agitációk, utcagyűlések stb. A kulturális agitációnak ezeken meg kellett jelennie, sőt ezentúl "nevelni" kellett a tömegeket a piacokon, a vasútállomásokon, az aratás színhelyén, a cséplőgépeknél, a begyűjtési helyeken, a szavazó helyiségeknél stb. 1951-52­ben már azt is elvárták a népművelőktől, hogy a tanácsüléseket is kulturális műsorral köszöntsék. Az ismeretterjesztés is akkor volt "igazán jó" - pl. SZFTE-, SZFV- (Szabad Föld Vasárnapok) előadások, - ha azokhoz rövid kulturális műsor párosult. Ez a sok elvárás érthető módon a "tömegmüvészeti" munkát állította előtérbe a népművelésben, ami ugyanakkor Révai József nemtetszését váltotta ki. A miniszter az országos népművelési értekezleten többek között a következőket mondta: "Egyik fő hibája, talán legfőbb hibája a mi munkánknak a munka bizonyos egyoldalúsága, az, hogy a művészeti tömegmunkát előnyben részesítik a népművelési munka többi formájával szemben. ... Nem kevésbé fontos formája a mi munkánknak a könyvtármunka. Nyomatékosan figyelmükbe ajánlom ezt az intenzív, szerény, csendes, lassú, de annál fontosabb munkát. ... a népművelési munkánk ... valamennyi formáját fel kell használnunk kultúrforradalmunknak továbbfejlesztésére, megszilárdítására." A miniszter bírálta a népművelés tanácsi irányító szerveinek a munkastílusát is. "... Kevesebb görögtűzzel és több elmélyedéssel, több alapossággal, több szerénységgel dolgozzunk. És ahhoz, hogy ezt elérjük, az kell, hogy a tanácsok népművelési osztályai a maguk egész munkaterületének valóban gazdáivá váljanak. Nemcsak kultúrbr igádokkal, nemcsak könyvtárakkal és ismeretterjesztéssel kell foglalkozniuk, hanem törődniük kell mindennel, ami a kultúra népszerűsítéséhez tartozik, ami a kultúrforradalom része. Érdeklődniük SZML Népm. 0. szám nélküli (Továbbiakban: sz.n.) ir., 1951. 285

Next

/
Oldalképek
Tartalom