Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Botka János: Jász önkormányzati pecsétképek és címermotívumok a XV.-XIX. századból / 217. o.
Az 1660-as évekből más dokumentumokon is sikerült megtalálni ezt "a szokott pecsétet" vagy a köriratban eltérő változatait. 31 Nem feledhetjük azonban megemlíteni, hogy a herényi református gyülekezet 1642-ből származó pecsétjén is jelen van a Lehel kürt. Ezen a pecséten pajzs nélküli mezőben egy behajlított páncélos jobb kar tartja a kürtöt. A "SIGILL : EVANG : ECLE : JÁSZ : BER." szerkesztésű köriratát kívül szélesebb, belül vékonyabb gyöngysor keret határolja. A pecsét eredeti voltát az Evangélikus Egyház megnevezés is alátámasztja, hiszen abban az időben az evangélikus általánosan jelentett protestánst, tehát egyformán evangélikust és reformátust. 32 Egyértelmű, hogy a gyülekezeti sigillumtól eltér a berények által régi szokottnak mondott pecsét. Ezen a kar nem kürtöt, hanem keresztet tart, s a kürt rajta csak mellékmotívumnak tekinthető. Ezzel a felfüggesztett pozícióval indul el - úgymond -jelképi útjára a kürt, hogy egyre meghatározóbb helyet foglaljon el Berény város jelképei között. A változás megfigyelhető az 1686. évi pecsétképen, de még inkább az 1699-ből fennmaradt díszes berényi címeren. 33 Az 1686. évi pecsétképet egy 1689. november 2-án dátumozott iraton figyeltük meg az Országos Levéltárban. Átmérője 30 mm. Kívül széles, belül átlagos babérkoszorú keret szegélyezi köriratát, amely rövidített szövegezésű: "NE. JÁSZ. BER. VÁR. PEC. 1686". A kerek mezőben alul jobbra fordított nagy görbe kürt látható, felette behajlított bal kar kis kettős keresztet tart. A kar hajlatában két virág, a felső rózsa. 34 A mai berényi címer első változata legkorábbról 1699-ből és 1706-ból ismeretes. A 35 mm átmérőjű díszes sigillum papírra nyomott formában maradt ránk. A kívül széles, belül átlagos babérkoszorú keret által határolt latin nyelvű körirata így olvasható: "SIGILLUM OPPIDI JÁSZ BERENY". Az egyenesen álló kerek talpú tárcsapajzs alsó felében balra fordított díszes kürt figyelhető meg, fölötte a zsinórzat hurkot képez és két bojtban végződően hajlik alá. A pajzs fölött pántos sisak van elhelyezve, tornagallérral, ötlevelü koronával. A korona fölött - sisakdíszként - páncélos vitézi kar talpas kettős keresztet emel. Két oldalt díszes sisaktakaró teszi teljessé a címert. 35 31 Uo. LASZLO Gy. 1973. 8.; - SZML Pecsétes iratok: Különgyűjtemény - Jászberény. OL E-213. Kamarai Lt. Városi és községi pecséttel ellátott ir. a/6.d.; 20. sz. - Jászberény.; SZML Pecsétes iratok: Különgyűjtemény. - Jászberény. 34 OL Uo. 35 SZML Pecsétes iratok: Különgyűjtemény.- Jászberény. 229