Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: Közbirtokosságok a Jászkun Kerületben / 185. o.
Az ügy közérdekűségét mutatja az is, hogy a Jászkunság című hetilap külön cikksorozatban foglalkozott a közbirtokossági szervezet szabályzatával. A kerületi közgyűlési bizottság által összeállított szervezeti szabályzatot május 31-én közölte a lap. E szerint a községi közbirtokossági képviselet testülete községenként annyi, a birtokosok által választott képviselőből áll, ahányszor 200 Ft a község váltságösszege. Ugyanez a 200 forintos váltságösszeg lett a szavazati jog kulcsa is. Vagyis a kisebb birtokosok szavazata csak akkor jelentett egy szavazatot, ha összefogtak és együtt 200 Ft váltságösszegu birtokot mutattak fel. A nagyobb birtokosoknak viszont annyi szavazatuk lett, ahányszor 200 Ft váltságösszegű birtokkal rendelkeztek. Magának a birtokossági gyűlésnek minden birtokos tagja lehetett, de szavazati jogot csak a képviselők kaptak a megszabott birtokarány szerint. Az érvényes szavazáshoz a település nagyságától függően 20-40 képviselő jelenlétére volt szükség. A testületi döntés ellen a Jászkun Kerület közgyűléséhez lehetett fellebbezni. 60 A bizottság döntése egész éven áthúzódó vitát váltott ki a Jászkunság hasábjain. A Veterán nevet használó cikkíró már júniusban kifejtette, hogy ellenzi azt az elvet, hogy 200 Ft váltság legyen egy birtokossági szavazat. Részletesen megindokolta miért. Tiltakozásának okai a következők voltak: - ez az elv az értelem mellőzésére ad lehetőséget, - nem biztos, hogy a kisbirtokúaknak sikerül szövetkezni és képviselőt küldeni, - birtokarisztokrácia alakulna ki, amely ellenkezik a jászkun társadalmi hagyományokkal," nem szabad, hogy a közpolgári jogok egyes hatalmasoknak legyenek martalékai", - bekövetkezhet a másik véglet is, akkor e módszer a kisbirtokosok uralmát segíti, ami mint túlzó demokratizmus, inkább demagógizmus, tehát kerülendő. O azt javasolta, hogy a birtokosokat három rétegre kell felosztani a tulajdonuk nagysága alapján, akik maguk közül, rétegenként külön-külön de egyenlő számú képviselőt válasszanak. Ezek minden ügyben egyenlő szavazattal bírjanak, kivéve ha a szavazás tulajdonjogot érint. Ekkor az összes birtokos és a birtokossági képviselők többségi szavazata döntsön. Veterán javaslatára Gyárfás István reagált. 61 Lényegében megvédte a közgyűlési bizottság javaslatát. Gyárfás emlékeztette az olvasókat arra, hogy a jászkun birtokossági ügyekbeni intézkedésről az 1840. XXX. te. rendelkezett, s azóta is e törvény érvényes. Ez pedig a birtokot szavaztatja meg. 60 BÁNKINÉ MOLNÁR E. 1996. 200. 61 Jászkunság, 1868. július 26. 208