Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: Vasúti állomásépületek Szolnokon (1847-1975) / 39. o.

Még az országjáró körúton lévő Ferenc József és felesége Erzsébet királyné is azt tervezték, hogy Karcagtól Szolnokig vasúton utaznak. Kislányuk Zsófia főhercegnő váratlan halála azonban megakadályozta az elképzelést, mivel Debrecenből sürgősen más irányt választva kellett hazatérniük. 76 Az elkészült Szolnok-Debrecen vonalat és az új szolnoki indóházat 1857. november 19-én adták át. A megnyitás napját az Erzsébet királynő iránti tiszteletből tették névnapjának időpontjára. A Pestről induló küldöttségben az uralkodót Albrecht főherceg képviselte. A szerelvényt a "Kapronia" nevű mozdony vontatta, melynek elejére virágból a "Debrecen" nevet rakták ki. A vonat először Cegléden állt hosszabb ideig, majd Szolnokra érkezve az állomás facsarnokában villásreggeli következett. A bőséges vendéglátás során még pezsgőt is felszolgáltak. A reggeli elfogyasztása után a népes vendégsereg ismét vonatra szállt majd tovább indult a Tiszántúlra. A vonal legjelentősebb műtárgyáról a szolnoki vasúti fahídról (amely az első gőzüzemre készített folyami vasúti híd volt az országban) elragadtatással szól a tudósító. A vonal végállomására Debrecenbe este fél 6 körül érkeztek. Itt 300 személyes vacsora következett, ezután a vendégeket magánházaknál, szállodában helyezték el, majd másnap indult vissza velük a vonat Pest felé. Szolnokon az állomásnál ismét ebéd következett, és délután érkeztek meg Pestre. 77 Albrecht főherceg még meglátogatta az épülő Püspökladány-Nagyvárad vasútvonalat, csak ezután tért vissza Szolnokon át Pestre. 78 A Szolnok-Debrecen vasútvonalat az utazóközönség számára november 23-án adták át, egyelőre személyvonat és vegyesvonat közlekedéssel. 79 A Tiszavidéki Vasút a vasútvonal mentén állomásépületeit jórészt típustervek alapján építette. Az utazó számára a ma is álló épületek "szabadtéri skanzen" benyomását keltik. Ilyen épületeket láthatunk napjainkban is Törökszentmiklós, Fegyvernek, Kisújszállás, Karcag, Püspökladány, Hajdúszoboszló állomásokon. A Tiszavidéki Vasút felvételi épületeinél a nagyságrendtől függően többfajta típus alakult ki. A szolnokihoz hasonló épülettípust készített a Vasárnapi Újság. 1857. 23. sz. 1857. június 7. KUBINSZKY Mihály: Száz éves a Tiszavidéki Vasút In: Közlekedési Közlöny. 1957. 27. sz. 508-509. - Budapesti Hírlap, 1857. november 22. 268. sz. Budapesti Hírlap, 1857. november 24. 269. sz. Budapesti Hírlap, 1857. november 26. 271. sz. - Vegyesvonat: személy- és teherkocsikat továbbított. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom