Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Oklevelek Jász-Nagykun-Szolnok megye volt hevesi részeinek 15. századi történetéből (1401-1500) / 269. o.

István után Illésy János dr. tűnik a legjelentősebb forrásközlőnek. Szintén nagyívű munkájában 3 kb. tizenöt oklevelet közöl az 1425-1500. évi időkörből ugyancsak a jászok történetéből. Gyárfással ellentétben azonban magyarul, teljes szöveggel. Igen elmélyült tudós munkáról tanúskodik. Magyarázó jegyzetekkel azonban ő sem élt. Balázsy Ferenc a Heves megyei monográfiája melléklete­ként 4 szintén számos oklevelet közöl, amelyek közül kb. nyolc esik időkörünkbe és területünkre. Az okleveleit birtokosokként, ezen belül pedig időrendben és latinul adta közre. Olvasatai pontosak, de jegyzetei nem a helytörténeti elemekre vonatkoznak. Nagy jelentőségű Kormos László oklevélközlése is, 5 aki az 1405­1492. évi időkörből kb. tizennyolc oklevelet közöl. Válogatásának célja Kende­res történetének árnyaltabb bemutatása, de óhatatlanul sok információt kapunk Kenderes földrajzi környezetéből is. A munka értékét növeli, hogy az okleveleket magyarra fordította, viszont az oklevelekben elég sok a szövegkihagyás. Jelentős számú oklevelet - kb. tizenötöt - közölt Géresi Kálmán is latinul, 6 de magyarázó jegyzetek nélkül. Munkáját a pontos olvasat jellemzi, válogatási tematikája azokra a falvakra összpontosul, amelyek a Károlyi családé voltak. Kormos László az általa közöltekből fordította le a Kenderesre vonatkozókat. Tíz oklevél található dr. Iványi Béla munkájában is, 7 akinek válogatásában, azok a falvak szerepeltek, amelyek a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bárvffy család birtokát képezték. Elszórtan természetesen más oklevéltárakban is akad egy-két olyan oklevél, amely beleillik válogatásunkba. Az általunk közölt oklevelek válogatásának alapvető szempontját a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez való tartozás képezte. Természetesen töreked­tünk a századon belüli arányos idő-, valamint településfoldrajzi megoszlásra is. A jász témájú oklevelek közül azokat részesítettük előnyben, amelyek révén konkrétan bizonyítható Heves vármegyéhez való tartozásuk, vagy más szem­pontból fontosnak tartottuk a tartalmukat. Mellőztük azokat, amelyeknek nem ILLÉSY János: Jászberény rendezett [tanácsú] város levéltárában lévő kiváltságlevelek és oklevelek gyűjteménye. Jászberény 1898. * BALÁZSY Ferenc: Heves vármegye története. Eger, 1897. I. köt. Oklevéltár. KORMOS László: Kenderes története. Oklevéltár 1728-ig. Szolnok, 1979. " GÉRESI Kálmán (szerk.): A nagykárolyi Károlyi család oklevéltára. Bp. 1882. I. köt. és Bp. 1883. H. köt. IVÁNYI Béla: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. Bp. 1928. H. köt. 270

Next

/
Oldalképek
Tartalom