Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Papp Izabella: A jászkunok és az 1861. évi országgyűlés / 189. o.

Az országgyűlésen bizalmas kapcsolatba került Deák Ferenccel, bár maga a határozati párt programját támogatta, s a felirat ellen szavazott. 110 1865-ben ismét képviselővé választották, mandátumáról azonban betegsége miatt kénytelen volt lemondani. 1867. június 16-án - alig néhány nappal Ferenc József magyar királlyá koronázása után - halt meg. 111 Illéssy János a reformkor és az önkényuralmi rendszer egyik legkiemelkedőbb jászkunsági politikusa és elveihez mindig következetes közéleti szereplője volt. BOGDI PAPP MÓR (1823-1895) Kunszentmiklóson született, ahol apja mint ügyvéd tevékenykedett. 112 Családja 1609-ben Báthory Gábor erdélyi fejedelemtől kapta a nemességet. 113 Anyja nemes Kálmán Erzsébet, a népszerű jászkun alkapitány Kálmán Sándor nővére volt. 114 Papp Mór a gimnáziumot Karcagon és Pozsonyban, a jogot Debrecenben végezte. Jó képességű, tehetséges fiatalként már 21 éves korában jelen lehetett a pozsonyi országgyűlésen mint jurátus kis követ. 115 A politika iránti érdeklődése és széleskörű jogi ismeretei meghatározták további életpályáját is. 1847-ben a Jászkun Kerület tiszteletbeli jegyzőjévé nevezte ki a nádor, 1848-ban pedig a karcagi választókerület országgyűlési követévé választották. Jelen volt Debrecenben a Függetlenségi Nyilatkozat megszerkesztésénél, amiért a szabadságharc bukása után fogságra ítélték. 116 Kiszabadulása után visszavonult karcagi birtokára, ahol gazdálko­dással foglalkozott. (Papp Mór az 1840-es években került Karcagra anyai nagybátyjához Kálmán Sándorhoz, s később örökölte annak karcagi birtoka­it.) 117 Karcagon tevékenyen bekapcsolódott a város közéletébe. 1855-ben főbíróvá választották, s a helyi közbirtokosság elnöki tisztét is betöltötte. 118 11U Országgyűlési Képviselőházi Irományok. 1861. XXD1. 111 BAGI G. 1993. 341. 11 ^ Jászság, 1895. JJ. 23. Papp Mór nekrológja. !" SOÓS Adorján: Magyar nemesek a Jászkunság területén. Pápa, 1935. 22. 114 Jászság, 1895. E. 23. 115 SZINNYEIJ. 1905. X. 355. 116 Jászság, 1895. JJ. 23. 117 ' 11 ' SOOS A. 1935. 22. Papp Mor tulajdona volt a mai karcagi Nagykun Múzeum epülete 118 SZML Jászkun Ker. Alkap. elnöki ir. 4119/1869. 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom