Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Vadász István: A karcag-tiszafüredi helyiérdekű vasút építése / 129. o.

50.000 forintnyi törzsrészvény vásárlását szorgalmazta illetve sürgette. Karcagtól és Kunmadarastól újabb 10-10.000 fit, Tiszaszentimrétől és Tisza­szőlőstől pedig további 5-5.000 fit megszavazását kérte, de Lipcsey Tamás számított Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közmunka alapjának 15.000 forintnyi támogatására is. 36 Miközben a települések képviselő-testületei az ujabb kérvény elbírá­lásával voltak elfoglalva, 1894 közepén a közigazgatás átszervezése körül Jász­Nagykun-Szolnok vármegyében igen szenvedélyes vita robbant ki. Ez annyiban érintette a szóban forgó építkezést, hogy a Kisújszállási járás tervének felveté­sével, a Kisújszállási Járásbíróság illetékességének Kunmadarasra történő terve­zett kiterjesztésével megkérdőjelezhette a Karcag-Kunmadaras közötti vasúti összeköttetés szükségességét. Hosszú hónapokon át úgy tűnt, hogy a járás­székhelyek és járásbírósági székhelyek ügyének kérdése újra veszélybe sodorja a karcag-tiszafüredi vasútvonal megvalósítását. A vármegye kiküldött bizottsága a közigazgatás és az igazságszolgáltatás átszervezése kapcsán ugyanis Kisújszállást preferálta, mely igen heves ellenállást váltott ki Karcag, Kunmadaras és Kunhegyes környékén. Ennek kapcsán a karcagi hetilap egy rövid félmondatban még azt is felveti, hogy Lipcsey Tamás tiszafüredi járási főszolgabíró minden bizonnyal tud valamit arról, miért merült fel ez az ötlet. Ez nyilvánvaló utalás a vasútvonal engedményesének kisújszállási kötődéseire. "A karczag-madarasi vasút trassírozva lett! Most mi történik? Gonosz játék ez uraim. Elvenni Karczagtól Madarast, hozzácsatolni Kisújszálláshoz közigazgatá­si és törvénykezési tekintetben s így feleslegessé tenni a karczag-madarasi vasút kiépítését, másrészről kierőszakolni Kisújszállás anyagi áldozata nélkül a kisújszállás-madarasi vasútvonal kiépítését. Kisújszállást emelni Karczag rovására! Két város közönségét szembe állítani! Lelkiismeretlen játék ez uraim!, mert háttere járásbíróságunk elvesztése s az adóhivatal soha meg nem kapása" 37 - írta a Nagy-Kunság 1894 májusában. A karcagiak figyelmét az sem kerülte el, hogy Lipcsey Tamás 1894 júliusában már úgy kapta meg újabb egy évre az előmunkálati engedélyt, hogy az "a Tisza-Füredtől Karczagig és a Madarastól Kisújszállásig vezetendő helyi érdekű vasútvonalra" volt érvényes. 38 Az év második felére a közigazgatás területi átszervezése befejeződött, a körülötte keltett vita elcsitult /Kisújszállás nem lett járásszékhely/ - a vasútépítés •*° Nagy-Kunság, 1894. augusztus 5. 37 Uo. 1894. május 27. 38 Uo. 1894. július 29.; Tisza-Füred és Vidéke, 1894. augusztus 2. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom