Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

ADATTÁR - Zádorné Zsoldos Mária: II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása / 355. o.

Sértetlen álljon Hogy jóságos Urunk Visszataláljon." Keresem e titáni alak tragikumának okait. Nem találom, mert nem látom tiszteletre méltó, sőt fenséges jellemében és működésében a hibát, mely bukását a költői igazságszolgáltatás szempontjából ki érdemeltnek, sőt csak indokoltnak is tüntetné fel. Vigasztalásul csak azt fogadhatom el, hogy Isten-ember bűn nélkül való, minden emberi gyöngeségtől ment volt, mégis a keresztfán vérzett el. Megnyugszom tehát az örök bölcsesség változhatlan végzésében, mint a hogy keresztényi alázattal nagy lelkében ő megnyugodott sorsán s dicsérte, mint minden tetteiben, úgy nemzete és saját nemzete bukásában is, Istennek szent nevét. Elbukott ezen fél Istene nemzeti szabadságunknak s megbélyegzi még életében a szolgaság. Ám e bukás csak efemer jelenség, mert miként az Üdvözítő megváltója lőn az emberiségnek, azonképen Rákóczi is megváltója lett nemzetének. Azok a gonosz idők, az a gonosz kormányzati rendszer, a mely ellen ő fegyvert emelt, az ő felkelése és harcza által örökre eltűnt, hogy régi formájában soha többé fel ne támadjon s ha nem vívhatta is ki harczával a nemzet szabadságát és függetlenségét, de annak eszményét szeplőtelen tisztaságában vitte magával a számkivetésbe, s ez eszményi bujdosó társaival együtt érintetlenül megőrizte nemzetének. Fényes napként tündököl szelleme hazánk egén s nemcsak fényt, de meleget is áraszt. Benne testesül meg a nemzeti szabadság és önállóság eszménye s az ő neve ezeknek ideáljává lett. Ebből merített a nemzet nehéz időkben erőt a szenvedések elviselésére, lelkesedést a szabadságért és függetlenségért való küzdelemre. Nevének az utókor kegyelettel emel szívében oltárt s azon áldoz a nemzeti érzésnek és eszménynek. A szégyen, mit gyáva kor a nemzeti becsületen ejtett, midőn nevét meggyalázta, immár hosszú tévelygés és szenvedés után le van mosva s egy szabadabb nemzedék a haza atyját az őt megillető ünneplésben részesíti. Szent hamvait az alkotmányos uralkodó, utódja detronisált Habsburgoknak, megértve a nemzet óhaját, hozatta vissza imádott hazájába s népének ezrei kétszáz év múltán ismét térdre borultak csontjai előtt. Meghatva vittük porait a megszentelt hazai földbe, egy nemzet hajtott térdet dicső emléke előtt a hősnek, temette a feltámadottat s e temetési menet nem a gyásznak, de egy nemzet örömének ünnepe volt. Oh mert nem a halálnak, hanem a feltámadásnak, az eszme feltámadásának ünnepét ültük. 375