Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Adatok az 1896-os millenniumi ünnepségek Jász-Nagykun-Szolnok megyei történetéhez / 9. o.

szerzett nemzetünknek; Szent István keresztény hitre térítette a magyar nemzetet; Szent László vitéz király volt és bölcs törvényeket hozott; IV. Béla újra felépíté a tatárok által elpusztult országot; a két Forgács testvér életének áldozásával tartóztatta föl a tatárokat, midőn IV. Bélát üldözték; Szent Erzsébet, II Endre leánya egész életét szegények és betegek ápolásával töltötte; Szécsy Dezső ifjú nemes, öltözetet cserélt Róbert Károllyal, midőn a király élete veszélyben forgott és hősiesen meghalt stb. Az egésznek felolvasása Árpádtól Deák Ferenczig nem tart tovább 6-7 percznél. Nyomban utána egy fiú elszavalja Tóth Kálmán "Ki volt a nagyobb?" c. versét, egy leány pedig Büttner Lina hasonló czímü költeményét, mely az előbbinek travesztálása olyképpen, hogy ebben nőalakok szerepelnek. 15., Az iskola legjobb növendéke, egy jól betanult rövid, lelkes beszédet mond, melyben ígéretet tesz társai nevében, hogy a hazát szeretni fogják, hű polgárai lesznek; életükben mindig fölvirágoztatására fognak törekedni szorgalmukkal és polgári erényeikkel, s ha kell, életöket, verőket fogják föláldozni érette. Végül kéri a nemzetek istenét, hogy áldja meg hazánkat, védelmezze külső, belső veszedelmektől s tartsa meg és tegye naggyá, dicsővé a jövő ezer évben. 16., Az iskolaszék elnöke néhány lelkesítő szót intéz a gyerekekhez. 17., A gyermekek és jelenlévők felállnak, s a gyermekek eléneklik a "Szózat" két versét." Az utasítás hivatkozik arra, hogy az Eötvös-Alap Országos Bizottsága az ünnepséghez tartozó "történelmi részt" külön füzetben megjelenteti példányonként 20 krajcárért. Felhívja továbbá az illetékeseket az ünnepségre való felkészítés alaposságára is. III. A kirándulást még aznapon, vagy a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter által engedélyezett 7 nap valamelyikén kellett megtartani. Kivonulás: "... négyesével sorjába állanak: elől a legnagyobb gyermek viszi a nemzeti zászlót, ha kettő van még impozánsabb a menet. Egy indulót előre betanulnak s katonai tempóban eldalolják, melyre igen jól lehet lépni." A kirándulás helyén ebéd várja a tanulókat, de étkező eszközöket a tanulóknak már előre kellett vinni. A kiadásokat vagy az iskolai, vagy a községi pénztárból, esetleg gyűjtésből lehetett fedezni, vagy a tanulók előre kifizették a "vendéglátás" költségeit. Ebéd után másfél órai szabadprogramot, utána a fiúknak játékos versenyeket kellett biztosítani. "-5-6 óra táján" a visszatérés ugyanúgy történik mint a kivonulás. Végül, a tanulók a "község közepén, vagy valamely alkalmas helyen eléneklik a Hymnuszt s ezzel szétoszolván, az ünnepség véget ér." A 17 számból álló repertoár bőven adott szereplési lehetőséget a tanulóknak, - számukra a minél több szereplés cél volt, mert ezzel lehetett az ünnepség faj súlyát növelni, s hatni nemcsak a tanulókra, hanem a közönségre és a szülőkre is. Az adott viszonyok között nem meglepő, hogy a műsorok irodalmi részeiben a kor divatos, 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom