Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Görgei és az önkéntes mozgó nemzetőrség szolnoki tábora 1848 szeptemberében / 103. o.

300-nak dzsidája. Végül is 5-én indult el Rimaszécsről, s 16-án érkezett Brück an der Leitha-ba, ahol éppen a Görgei vezette elővéd dandárhoz került. 84 Heves megye szeptember 2-án 600 önkéntes kiállítását határozta el. Mivel Mezőtúr városa toborzás útján kívánta kiállítani önkénteseit, Berecz Ferenc másodalispán kérte a Hadügyminisztériumot, hogy mind Mezőtúr, mind más községek számára engedélyezze ezt. A minisztérium ezt meg is adta. 85 A szervezők pénzjutalommal igyekeztek nagyobb kedvre serkenteni a jelentkezőket; Gyöngyös város pld. 30 forintot ajánlott fel minden önkéntesnek. 86 Berecz csak szeptember 9-én válaszolt Görgei augusztus 29-i körlevelére, s közölte, hogy a 600 önkéntest kivetették a községekre. Az önkénteseket a tisztviselők fogják ­lehetőség szerint felfegyverezve - Szolnokra szállítani. 87 Először Szolnok város önkéntesei érkeztek meg, de ezeket Görgei nem vette át, mert a város "egy ingbe­gatyába" állította ki őket. 88 20-án végre a megye első 46 önkéntese is megérkezett. Közülük 42 főt a Pataky János vezette szegedi századba soroztak be, három fő a tüzérséghez, egy az alakuló hidászkarhoz került. 22-én s ezt követően újabb Heves megyei önkéntesek érkeztek. Görgei szeptember 25-én rendelte el az egyelőre három századból álló hevesi zászlóalj megalakítását. Heves megye községei - mintha csak Görgei távozása sarkallta volna őket nagyobb aktivitásra - szeptember 25-től egyre nagyobb számban küldték önkénteseiket Szolnokra. Szeptember 27-én már két, 150, illetve 110 főből álló század alakult meg. 89 Szeptember 29-én a két, összesen 450 főnyi századot 14 ágyús lóval Ajer Mihály és Duschek Ferdinánd főhadnagyok vezetésével Kossuth Lajos országos biztos rendeletére Pestre indították. A tiszteket ­Görgei utólagos jóváhagyása reményében - Timon nevezte ki. 90 30-án egy újabb, 200 főnyi század indult a fővárosba, majd október 14-én a 4. 185 főnyi század, Blaskovics János vezérletével. 91 4 MOL ONöHt 4568., OHB 1848:2204. A zászlóalj történetére lásd PODHORÁNYI Miklós: Emléklapok 1848-1849-ből. In: HOHKNAUER Ignác (szerk.) A Szabadságharc Emlékalbuma. Kassa, 1898. 57-58. Tompa Mihály levelezése I. 1839-1862. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Bisztray Gyula. A magyar irodalomtörténetírás forrásai 6. Bp. 1964. 84-86. 5 MOL HM Ált. 1848:6017., H 115. Görgei Artúr iratai. 1. doboz. Kudelka Alajos, 1848. szept. 28. 6 DEZSÉRIBACHÓ László: Gyöngyös város 1848/49-ben. Gyöngyös, 1939. 34. 7 MOL Görgey-lt. b/7. fasc. No. 34. 8 Uo. No. 73. Másolat az eredeti tisztázatról: MOL KPA 119. Ennek alapján közli STEIER L. é.n. 29-31. Napló, MOL Görgey-lt. b/9. fasc. No. 100. Timon szept 27-i jelentése, MOL Görgey-K. b/6. fasc. név szerint. No. 107. fimon jelentése. MOL Görgey-lt. b/6. fasc. név szerint, "okt. 2-án". Sk. fogalmazvány, uo. b/9. fasc. No. 116. A kinevezések uo. No. 115. A létszám uo. No. 117. Napló, Timon szept. 29-i jelentése, MOL Görgey-lt. b/6. fasc. név szerint, "okt. 2-án". Sk. fogalmazvány, uo. b/9. fasc. No. 116., b/34. fasc. Iktatókönyv. No. 139. (itt 176 fő áll). 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom