Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 10. (Szolnok, 1995)

TANULMÁNYOK - Elek György: A karcagi templomépítés története 1793-1798 / 55. o.

hajtották. 35 A nehezülő életkörülmények ellenére sincs fennakadás az építkezésben, bár az aszály országos voltát mutatja az elszámolás 1794. október 17-én kelt bejegyzése: "8. darab 12 öles Tölgy Fa Gerendák a' Víz nem léte miatt a Latortza parton maradván, azonban azokra múlhatatlanul szükség lévén a Tiszára Tengejen való szállításokért fizetetett 130 fr. A következő év elején már sűrűsödni látszanak a gondok, mert a város a "Szűkölködő lakosok fel segéllése végett", 2000 fr kölcsönt vesz fel Nemzetes Vitézlő Szombati Istvántól, Debrecen város főbírájától. 36 Az egyébként tekintélyes összeg hamar elfogy, s néhány hét múlva, mivel a "Szűkölködő Lakosok, hogy soknak utolsó szükségre, vagy éppen éhei halasra való jutásoktól is félni ne lehetne" újabb - ezúttal 4000 forintnyi - kölcsön felvételén fáradoznak. 37 Májusban kiürül a templomi kassza is, és mert "az ajánlásokat, főként pedig azon Cassának kint lévő adósságait a költsönözők a szűk idő miatt bé nem adják, azonban a fedelezésnek félbe lételéhez képest most el nem lehetvén hagyatni a munkát", 1000 forintot kölcsönöznek a tiszaroffi Borbély Mihály szolgabírótól. 38 Ilyen módon a munka folytatódhat, s még májusban helyére emelik a toronygombot is. 39 1796-ban már csak az ácsok és az asztalosok dolgoznak. Oláh György és Kálmán Péter ácsmesterek lezsindelyezik a tornyot, megépítik a haranglábakat, a belső lépcsőket és a karzatot. 40 1796-97 telén befejeződnek az ácsmunkák, Zettz Mihály /eredetileg debreceni, később Karcagra költözött/ asztalos elkészíti a belső munkákat /ajtók, ablakok, padok stb./. 41 Néhány kisebb munka áthúzódott ugyan a következő évre, de az új templomot 1797 november 35. SZML Karcag. Prot. 1794. aug. 16.306. sz. 36. SZML Karcag. Prot. 1795. Jan. 14. ló.sz. 37. SZML Karcag. Prot. 1795. 55.sz. - Végül is a kisújszállási Pap Istvántól 1000 ft, Dékány Benedek debreceni lakostól 700 ft, kölcsönt vesznek fel. 1795. márc. 28-án a kerületi gyűlés 1000 kila búzát és 400 kila árpát biztosít az állami gabonakölcsönből. Az ígért mennyiség május 2-án érkezik meg. 38. SZML Karcag. Prot. 1795. máj. 15. 346. sz. 39. Ref. egyház irattára. B. 348. sz. - Az 1862-ben, a torony gombjába helyezett irat szerint ez 1795. május 17-én történt meg. 40. SZML Karcag. Prot. 1796. jún. 5. és 1797. jan. 9. 41. Az építkezésekai nemcsak a mesterek, segédeik és a napszámosok dolgoztak. A gazdák - közmunkában ­átlagosan 5-6 napot gyalog ill. szekeres napszámot teljesítettek: homokot, követ, meszet, téglát fuvaroztak vagy a templom körül segítkeztek. (Az építkezésnek egyébként két halottja lett. 1794. nov. 29-én Szabó György - 48 éves - "az Ujj Templomban dolgozván az tsiga le szakadt 's agyon ütötte, különössen jó és kegyes embernek tartatott." 1795. szept. 23-án Bazsó András - 8 éves - "a" Templomnál hordván a téglát, mikor a' Meszet hordók előtt ki akart volna térni, olyan deszkára lépett, a melly vele edgyütt le esett, a mindgyárt meg hólt. /Ref egyház anyakönyvei: Halálozások.) Jelentős volt a lakosok anyagi áldozatvállalása is. A tizedesek 1796-ban készült kimutatása szerint /Ref. egyház irattára: jelzet nélkül./ Felajánlások Teljesítések 1. tized 195 gazda 1103 ft 04 xr 891 ft 09 xr 2. tized 180 gazda 874fr31xr 678frl5xr 3. tized 217 gazda 959 ft 46 xr 676 ft 28 112 xr 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom