Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: A kunszentmártoni rév és híd története / 81. o.
utakon, ezért a „via commerciális útvonalán kocsival, szekérrel jobban lehetett közlekedni. A RÉV A Kunszentmártonnál lévő átkelőhely első említése 1469-ből származik. Ekkor állítottak fel a Jeneiek Gyalun kompot, mely átvezetett a Körösön. Mátyás király oklevélben ismerte el a révjogot. A privilégium házassági kapcsolat révén került a Földváry család kezébe, akik a XVIII-XIX. sz-ban a Tiszazug más falvainak révtörténetében is meghatározó szerepet játszottak. Kunszentmárton benépesítésére, megszállására — a hozzá tartozó Mesterszállás és Csorba pusztával együtt - Orczy István Jászkun főkapitány 1717. május 14-én adott engedélyt. A betelepedés még ebben az évben kezdetét vette. A település lakói az előzőekben említett két pusztát csak a Körös folyón keresztül tudták megközelíteni. Ezért gondoskodniuk kellett alkalmas átkelőeszközökről. Először csak ideiglenes révet létesítettek, amely abból állt, hogy két csónakot készítettek, azokra keresztben gerendákat és pallókat fektettek. Ezt említi Bél Mátyás is A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei című munkájában:,,...Bővelkedik a legjobb fajtájú halakban, de nem mindig, csak akkor, ha a Körös alacsony. 1730 augusztusában ugyanis amikor ott voltunk a Körös tíz ölre emelkedett, és a két összekötött csónakon elhelyezett, deszkán közlekedő embereket átkelés közben elragadta. "7 Egyébként a lovak átgázolhatnak rajta... A megbízhatatlan megoldású átkelőeszköz helyett valósították meg a kompközlekedést. 1738-ban említik először a révészeket. 1754-ben a Földváry család is megnyitja saját révét Kunszentmártonban. Teljes joggal megtehették, mert ők rendelkeztek révprivilégiummal. A kunszentmártoniak azonban már megelőzték a famíliát, amikor kedvezőbb helyen megnyitották révüket. A két rév helye a következő volt, a Földváry családé a Serház mellett, míg a községé a templom előtt. Az utóbbi hely szinte a falu központjának számított, az utakon megközelíthető volt, még árvíz idején is. Ez megmagyarázza, hogy a két rév sokáig vita tárgyát képezte a Földváry család és a község között. SCHliFTSIK György: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelen. Pécs, 1935. 444. A család egyik őse Földváry Mihály feleségül vette Bernáthfalvi Zsófiát, akinek édesapja Bernáthfalvi Bernát második felesége - Jenéi Anna - révén örökölte a tetétleni és jenéi pusztákat. Vélhető, hogy így került a gyalui révjog is a Földváryakhoz. BÉL Mátyás: A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei . In: Bács-Kiskun megye múltjából. I. köt. Kecskemét, 1975. 28. IIAV ASSY Péter: A kunszentmártoni rév. (Kézirat) 83