Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
ADATTÁR - Benedek Gyula: Mohács előtti oklevelek Külső-Szolnok vármegye történetéből 1330-1526 / 247. o.
Ennélfogva ugyanaz a Hidagai Bálint a következő módon eszközölt tiltakozással, a saját, az apát úr és a konvent személyében, az említett Buda nevezetű Simont és Jánost, továbbá Csirke Györgyöt és Miklóst, úgy a kunokat, mint más szerzó'déses embereket [conditiones homines] a beszállástól, a foglalástól, a mondott Tenyő falubirtok megtartásától, termései szedésétől, annak bárminemű hasznai begyűjtésétől, vagy elbirtoklásától, a maguk által kitalált bármiféle ürüggyel a Tenyő tartományába való betelepítéstől, azoktól a már végrehajtott, vagy végrehajtani tervezett elbirtoklásoktól előttünk nyilvánosan és nyilvánvalóan eltiltotta ezen levelünk tanúsága szerint; Kiadatott [Szolnokon ?] az említett időpont napját követő tizenötödik napon[január 26-án], az Úr 1439-dik évében ' Az oklevél eredeti, a szöveg tollhiba miatt helyenként ,,túlfolyásos," ezért nehezen olvasható. Alatta középen három gyűrú'specsét látható, amelyek közül az egyik teljesen ép, de a másik kettő' sem nagyon sérült. Latin nyelvű, papírra írt teljes szöveg. Nyomtatásban eddig nem jelent meg, röviden azonban ismertette 1890-ben Knauz Nándor,6 majd 1938-ban Bártfai Szabó László. ' OL DL 13.298 Nem találtunk bizonyítékot arra, hogy volt-e foganatja az eltiltásnak. 17. Külső-Szolnok vármegye alispánjának bizonyságlevele egy nagypói nyomozás eredményéről 1464. július 16. „Kelecsenyi [de kelechen] György Külső-Szolnok vármegye alispánja és a két szolgabíró" adjuk emlékezetül; hogy midőn mi a törvényszékünkben összeültünk, akkor Nemes Nagypói [de Nagpo] Jakab többek érdekében felállva — a tiltakozás eszközével - jelentem gondoskodott nekünk a következő módon; miszerint Balai[de Bála] György és Barczai [de Barchal] László a maguk kirendelt familiárisaival és jobbágyaival - az ugyanők Szenttamás [Senttamas] neveBizonytalan a szolnoki színhely, csak következtetés alapján írtuk. 6 KNAUZ Nándor: A garam-melletti Szent-Benedeki apátság. Bp. 1890. I. köt. 246. 7 BÄRTFAI SZABÓ László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599. Bp. 1938. 519. Kelecsenyi György nevével találkoztunk még egy másik oklevélben is, de közelebbi információink nincsenek róla. Ezen oklevél intitulatiojából lehetünk egészen bizonyosak abban, hogy Külső-Szolnoknak csak két szolgabírája volt, ami a vármegye kicsinységére utal. Nagypói Jakabot a hivatkozott négy oklevél alapján ismerjük. 4 Tiszabalarol van szó, (Ma Oballa-telep ). 268