Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)

TANULMÁNYOK - Zádor Béláné: Jász-Nagykun-Szolnok megye közegészségügyének szervezeti változásai és intézményeinek fejlődése 1920-1944 / 199. o.

20.800 pengő a jószándékú célkitűzés megvalósítására nem volt elég. Dr. URBÁN LAJOS magánrendelője volt Szolnokon az egyetlen tüdőbeteg-gondozó, ahol 1928­ban orvosi tanáccsal mintegy 120 beteget látott el. 1934-ig kellett várni, amikor a város egy modern gondozó intézetet építtetett. Az új tüdőbeteg-gondozó városi intézményként működött. 1937-ben a tüdőgondozó élére dr. TAKÁCS LÁSZLÓ egyetemi m. tanár belgyógyász került azért, hogy az intézet működése célszerűbb, hatékonyabb legyen. A túrkevei tüdőbeteg-gondozó ekkor már a szolnoki intézet fiókintézete volt. 1942-ben a belügyminiszter Jászberény, és Mezőtúr m. városokban. Cibakháza, Jász­kisér, Kunhegyes községekben tüdőbeteg-gondozó intézet felállítását engedélyezte. Velük az önállóan működő gondozóintézetek száma növekedésének lehetőségei bővültek. A lehetőség megadásában valószínű szerepe volt a Tuberkulózis Elle­ni Országos Szövetség létrejöttének és működésének is. A tüdőbeteg-gondozókat általában az egészségházakban helyezték el. Ezek kiépülé­sével és az önállóan működőkkel a vármegyében kiépültek, ha zömükben szerény körülmények között is a tüdőbeteg-gondozó hálózat intézményei. A tüdőbeteg-gondozó intézmények támogatása említést érdemel. 1939-ben a túrkeve­ínek a belügyminiszter röntgenkészülék beszerzésére 1.500 pengőt utalt ki. 1940­ben a cibakházi, jászberényi, törökszentmiklósi egészségházakban elhelyezett intézet működésének segítésére a belügyminiszter egy-egy hordozható röntgenkészüléket, kvarclámpát, röntgenátvilágításhoz és felvételekhez szükséges kellékeket megrendel­te. A műszerek és bútorok beszerzésére 9.000 pengő állami segélyt utalt ki. 1941 első negyedévében a nemibeteg-gondozók is megkezdték működésüket. Az egészségházakban tevékenykedtek. Hálózatuk létrejöttével a nemibetegek gon­dozásának hatóköre is bővült, szélesedett. 1942-ben a belügyminiszter 318280/1942. számú rendeletével Karcag m. városban nemibeteg-gondozó intézet felállítását engedélyezte. Működési területe Karcag és Kisújszállás volt. Egyetlen intézményt jelent, de fontossága és jövőbeni növekvő jelentősége miatt írni kell róla és az intézményi fejlődés része. 1927-ben jött létre az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI). A régi Állami Munkásbiztosító Hivatalt váltotta fel. SZML Polgármesteri jelentés, 1928. K L ir. 76/1916. SZML Tisztiorvosi Iratok 527/1946. SZML KL ir. 100/1927. Alispán 1942. évi második évnegyedes jelentése. SZML Alispáni évnegyedes jelentések 100/1927. Magyarország története (1918-1919, 1919-1945). Fó'szerk.: RÁNKI György. Szerk.: HAJDÚ Tibor, TILKOVSZKY Lóránt. Bp. 1978. 804. 212

Next

/
Oldalképek
Tartalom