Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)
TANULMÁNYOK - Zádor Béla: Jászkun nemzetőrség 1848-ban / 59. o.
feladatának újrafogalmazását kívánta. A megnövekedett, többoldalú elvárások, a megalakuláskoritól, de még az önkéntes nemzetőrségétől is eltérő, más feladatok jelentkezése új megoldásokat sürgettek. Az Országos Honvédelmi Bizottmány rendeleteit figyelembe vevő, a sokoldalú és helyi igényekhez alkalmazkodó, azokat kielégítő intézkedéseket kellett tenni. Megoldásukhoz a jászkun nemzetőrség szervezését, alkalmazását, szolgálatát, irányítását, a nemzetőrök felkészítését kellett megváltoztassák. Mindezek az irányítást, végrehajtást, ellenőrzést, összehangolást végző struktúrát és személyeket, azok intézkedési jogkörének újragondolását is szükségessé tették. Felismerésük az Országos Honvédelmi Bizottmány 2787/E. számú, mind a főkapitánynak, mind a kerületeknek külön-külön megküldött rendelete életbeléptetésének megtervezését igényelték. A terv elkészítése a közgyűlés által kinevezett küldöttségnek (bizottság) a munkája volt. Elvégezték. A tervezetet az Országos Honvédelmi Bizottmánynak eljuttatták. Annak alelnöke Perényi Zsigmond 1848. november 12-én értesíti a főkapitányt, hogy a nemzetőrségre vonatkozó november 9-én megküldött védelmi tervét elfogadták. Szentkirályi Móricot megbízzák, hogy minden kerületbe nevezzen ki egy biztost, akinek kötelessége lesz „ ... kerületökben a nemzetőrséget megalakítani és begyakorolni." 138 A Jász, Nagykun, Kiskun kerület közönségét külön-külön levélben értesítik, hogy Szentkirályi Móric főkapitány „ ... a nemzetőrség megalapítása és begyakorlása végett minden kerületben kormánybiztosokat fog kinevezni." 139 Őket hatóságilag támogassák, rendeleteiket hajtsák végre. November 15-én az Országos Honvédelmi Bizottmány a kerületekbe egy-egy teljhatalmú kormánybiztost nevez ki. A „ ... Nagy Kunságban Varga Imre három kerületi főjegyző,a Kis Kunságban Balajthy Vendel kerületi kapitány, Jászságban Muharay János jászkerületi fő ügyész neveztetik ki. ' 140 A kormánybiztosok feladata, kötelessége, hogy kerületükben a nemzetőrséget minél gyorsabban szervezzék, felfegyverezzék, gyakoroltassák. Az intézkedések központosítására „ ... fő hatalommal" Szentkirályi Móric főkapitányt „ruházzák fel." 141 A rendeletben leírják, hogy legnagyobb veszélyben a Kis Kun kerület van, „ ... azért szükséges, hogy a Jász és Nagy Kun kerület a Kis Kun kerületnek segítségére legyen. " 142 A Jászkun Kerület a legkevésbé érdekelt a délvidéki eseményekben. A segítség leginkább lovas nemzetőrökből állhat. Ezért elrendelik, hogy a Jászság lovas nemzetőreinek felét a Nagykunságba küldjék. A Nagykunság - melyet Bihar megye is igénybe vesz - lovas nemzetőreinek harmadát ugyanoda irányítsa „ ... hol azok folytonosan a kerület szolgálatában tartassanak." 143 A kerületek lovas, gyalogos nemzetőreiből „ ... olyan rendszeres védelmi sereg alakíttassák, mely minden oldalról készen 1JÖ SZMLJKKBiz.ir. 1742/1848. 139 Uo. 140 SZMLJKKBiz.ir. 1951/1848. 141 Uo. 142 Uo. 143 Uo. 86