Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)

ADATTÁR - Cseh Géza: Horthy Szabolcs emléke Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 365. o.

csak az olyan reliefnek van, mely beszédesen elmondja azt a körülményt, mely létre hozta. — írja Küry Albertnek címzett levelében a túrkevei szobrász. Finta Sándor a levélhez mellékelt vázlatán kun típusú embert rajzolt meg, aki kardját sújtásra emelve búzamezőn vágtázik. Bár az elképzelés megnyerte az alispán tetszését, a törvényható­sági bizottság mégsem a túrkevei művészt, hanem Radnai Béla budapesti szobrászt bízta meg az emlékmű elkészítésével. 59 Radnai alkotása az 1912-ben Szolnokon fela­vatott, rendkívül jól sikerült Damjanich szoborcsoport, ezért nem véletlenül esett a választás az ő személyére. Horthy Szabolcs emléktáblájának gipszmodellje (Radnai Béla alkotása) Radnai kompozíciója, hasonlóan Finta Sándor tervezetéhez, vágtató huszártisztet áb­rázol, aki kardjával előre mutat. Mivel Radnai Béla 1923-ban meghalt, az általa terve­zett domborművet egy 177 x 142 cm-es ruszkicai fehér márványlapon Fischer Antal szobrászművész készítette el. Az emléktáblát, melyet a bírálatra felkért Zombory La­jos festőművész kifogástalannak minősített, a megyei székház lépcsőfeljárójában, a diszterem bejáratától jobbra helyezték el a falban. A relief elkészítésének összköltsége 59 Uo. 377

Next

/
Oldalképek
Tartalom